Dotkom
A világ legfontosabb személyeit is megfigyelte az NSA
A német kancellár is a hivatal megfigyeltjei között szerepelt.
Egyre inkább igaznak bizonyul az a megállapítás, miszerint minél többet megtudunk az NSA működéséről, annál jobban bukkannak a felszínre a hihetetlennél hihetetlenebb történetek. Azt már eddig is tudtuk, hogy az átlagemberek mellett fontosabb politikusokat is megfigyeltek a hivatal szakemberei, ám a legújabb információk szerint sokkal többről volt szó, mint pusztán néhány illető életének “megismeréséről”.
A nemrég nyilvánosságra került adatok szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal által működtetett, Nymrod névre keresztelt felügyeleti rendszer a telefonszámokat, az e-maileket és a szöveges üzeneteket is naplózta. A rendszer célkeresztjében 122, a világon fontos szerepet betöltő ember állt, többek között Angela Merkel, Yulia Tymoshenko vagy Bashar Asad szíriai elnök.
Az adatokat nyilvánosságra hozó jelentés szerint a brit Kormányzati Kommunikációs Központ szintén megpróbált információkhoz jutni, ők a legnagyobb német cégek után érdeklődtek, mint például az IABG, a Cetel és a Stelar.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2014/03/31/a-vilag-legfontosabb-szemelyeit-is-megfigyelte-az-nsa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






