Életemben először eljutottam oda, hogy a karomra került egy okosóra. Persze biztosan sokan hüledeznek, de úgy gondolom, nem késtem le még semmit, elvégre most kezd csak kiforrni ez a dolog. Az első alany egy Sony SmartWatch 2, amely már nem csak divatkütyü, hanem valóban hasznos kiegészítőnek is nevezhető.
Csomagolás
A doboz egy igényes órát sugall, és sokat nem is tévedünk, hiszen az okosórák között egy valóban prémium termékről van szó. A csomagban csak maga az óra és egy töltőkábel van, tehát tartozékokkal nem halmoznak el minket.
Külső/ Szolgáltatások
A karóra szögletes formát ölt, a háza teljesen fémből készült, a szíj jelen esetben gumi, de ez cserélhető. Előlapján egy 1,6 hüvelykes, 220 x 176 pixel felbontású, úgynevezett transzflektív kijelző látható. Lényege, hogy az órát úgy tudja folytonosan megjeleníteni, hogy eközben kevés áramot használ, azaz nem használ háttérvilágítást hozzá. Ha szükség van rá, a fény két erősebb koppintásra felkapcsol, majd pár másodpercen belül kialszik. Szolgáltatásokat a telefonon keresztül tudunk felhelyezni a Play áruházból, fontos még, hogy szinte minden androidos eszközzel használható, amin minimum Ice Cream Sandwich verzió fut.

Az oldalak simák és egyenesek, jobboldalt egy bekapcsoló gombot, bal oldalt pedig a microUSB csatlakozót találni. Alul és felül pedig a szíj foglya a kütyü, máshogy nehéz is lenne megoldani. A súlya szerintem nem sok, szinte alig érezni, hogy van a karunkon valami (jó értelemben), és a szögletessége se bántó. A hátoldalán csak adatok vannak, de térjünk vissza a frontra, ott egy kicsit elkalandoztunk a szoftver miatt, de visszatérünk a külsős dolgokra. A kijelzőn kívül találunk még 3 gombot (vissza, home, opció) és felül egy Sony logót, illetve egy fényérzékelőt. Szerintem szép, szolid és egyszerű hatást kelt, de mindenképp elegáns.

Az óráról csakis alapdolgokat tudunk kezelni, vagyis kamerát, zenét elindítani, lapozni a mappán belül, időjárást megnézni és internet alapú szolgáltatásainknak eseményeit, pontosabban új értesítéseit láthatjuk. Bonyolultabb dolgokat nem képes végrehajtani, de arra tényleg jó, hogy ha zsebünkbe van a mobilunk, de nem vennénk elő, akkor látjuk miért zizegett vagy csörrent meg.

A Sony eszköze vízálló, azaz IP57-es tanúsítvánnyal rendelkezik, mint például a Sony Xperia Z1 Compact okostelefonjuk. A készülékben kommunikációra ott van az NFC és a Bluetooth 3.0, illetve egy microUSB port a töltés céljára. Gyári adatok szerint az akkumulátor kevés használattal 7 napot bír ki, normál használattal ez 3-4 napra csökken. A rövid tesztidőszak alatt csak annyi derült ki, hogy picivel gyengébben teljesít, körülbelül 2-2,5 naponta azért megkívánja a töltőt, ha picit használjuk is és nem csak lóg a karunkon.
Összegzés

Véleményezve a dolgot nem rossz, de mondjuk jó lenne egy picit komolyabbra csinálni a zenevezérlést, vagy akár az e-mail, Facebook részét. Nem rossz, még van mit csiszolni rajta, de jó lesz ez az irány. Az ára 40 ezer forintba fáj, ez véleményem szerint picit sok, 30 ezer környékén jobban hangzana.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/tesztek/2014/04/30/teszt-sony-smartwatch-2-idoben-jott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]