Teszt: MYO Armband – Az erő veled van!

El nem tudom mondani, hogy néha mennyire unalmas a nyolcvanötödik tepsitelefont tesztelni, ugyanazzal az operációs rendszerrel. Amióta végbement a mobilpiacon a Google és Apple körüli centralizálódás – már ami a szoftvereket illeti – nem telik el úgy egy hét, hogy a szerkesztőségben amolyan lázadásképpen ne kezdjük el lázasan túrni a netet, valami igazán kúl újdonság iránt. Így történt ez két éve is, amikor az alábbi videón akadtunk rá az alábbi kütyüre: https://www.youtube.com/watch?v=oWu9TFJjHaM Kell! Azonnal! – állapítottuk meg egyöntetűen. Akkor még a 150 dolláros ár olyan 30.000 Ft-ot jelentett, így a preorder, azaz előrendelés gombra kattintva azonnal megadtam a hitelkártyám adatait, és lázasan kezdtem el pörgetni az ujjaimat, várva az új cuccot.

Egy igazi startup

Eltelt aztán pár hét, hónap, félév, a gyártótól folyamatosan jöttek az üzenetek a fejlesztésekről, amiket persze értékeltem, de megmondom őszintén, egy idő után már majdnem el is ment a kedvem az egésztől. Hogyan is érdekelne bármilyen fejlesztés egy olyan termékkel kapcsolatban, ami még nem is létezik? Ami azonban nagyon szimpatikus volt már első látásra is a Thalmic Labs-ban, hogy habár elkérték a hitelkártyám adatait, arról nem vontak le egy fillért sem tavaly decemberig. Decemberben azonban – az előrendelésemet követő 2 évvel – jött az email: akkor most leemelték a pénzt, mert feladták postára a kütyüt. Nem is akartam elhinni!

December 27-én vettem át a terméket a postától, érthető módon alig vártam, hogy kibonthassam. A csomagolás nagyon ízlésesre sikerült: a már általam látogatott weboldal tipográfiájához és design elemeiben mindenben passzoló kis fekete, félig átlátszó dobozban érkezett a Myo, ezzel a kis kártyával:

A dobozban magán az eszközön kívül egy, a designhoz passzoló kék microUSB kábel és egy szintén kék színű egy Bluetooth-os usb dongle található. Emellett egy kis zacskóban apró fém kapcsokat is mellékelt a gyártó arra az esetre, ha a karunk túl vékony lenne az alapvetően rugalmas, gumi karpánt alapállapotához képest. A kapcsok felhelyezése azért lehet szükséges, hogy a karpánt belső oldalán lévő szenzorok vékony karon is jól érzékeljék a tulajdonos izmainak aktivitását

Maga a karpánt

Mit ne mondjak, borzasztó jó érzés valamit az elsők között kipróbálni – nyilvánvalóan ezért csináljuk az egész Technokratát is amúgy – , pláne, ha olyasmiről van szó, ami nem egy tucat termék, vagy egy nyolcvanötödik, fantázia nélküli koppintás. Nos, a MYO pont ilyen: igazi technokrata kütyünek ígérkezett már az első pillanattól kezdve. A karpánt amúgy eredetileg a promó videók szerint egyfajta tépőzáras szövet-szerű anyagból lett volna, a végleges, kereskedelmi forgalomba kerülő példány viszont ő lett:

A gyártó kommunikációja szerint jelentős súlycsökkentést hajtottak végre az eszközön, és ennek részeként nyerte el a Myo a végleges formáját és vesztette el tömör mivoltát. A mostani külső gyakorlatilag nem más, mint egy erős, igencsak jó minőségű gumipánttal összefogott műanyag elemek sokasága. Mindösszesen nyolc darab téglalap alakú elemből áll a karperec-szerű eszköz, melyből három szélesebb, nagyobb, mint a többi. Vélhetően – merthogy szétszedni nem mertük– a gumi pántban futnak az egyes elemeket összekötő kábelek, az egyes téglalap-alakú egységekben pedig az akkumulátor és a szenzorok lakoznak, a bluetooth 4.0 egység, a mozgásérzékelők és a ledek mellett.

Ami első nekifutásra furcsa volt, hogy az eszközön nincsenek egyáltalán gombok. Nem tudjuk se bekapcsolni, se kikapcsolni, és ez első blikkre – mint Microsoftos termékeken felnövő embert – kissé aggasztott, lévén azért legalább egy reset gomb, vagy apró nyílás azért a biztonság kedvéért jól jönne. Szerencsére ez a kezdeti aggodalmam az eddigi használat során alaptalanak bizonyult: a bekapcsolás az eszköz felemelésével és felvételével automatikusan történik, ahogyan az elalvás is magától megtörténik pár inaktív percet követően. Az eszköz a bekapcsolást a kis MYO logo kéken való felvillanásával jelzi, az aktív kapcsolatot – laptopunkkal, mobiltelefonunkkal – pedig a többszínű led folyamatos kék világítása mutatja. Az első lépések A kütyüt számítógéphez csatlakoztatva az üdvözlőkártyán lévő www.getmyo.com/start oldalra kell ugranunk, ahonnan beszerezhetjük szükséges PC-s, vagy Mac-es szoftvert. Fontos, hogy a gyártó még a szoftvert bétaként kommunikálja, ennek ellenére azonban – ahogyan majd a későbbiekben is látszik – azért meglehetősen jól kiforrottnak mondható a program.

A PC-s installer közel 90 mbyte, melyet telepítve először az eszköznek nevet kell adnunk, majd ezt követően egy videós útmutatón kell áthadonásznunk magunkat, hogy megtanuljuk a karpánt használatának alapjait. A felvételt illetően a karpántot jobbkezeseknek érdemes jobb kézen, balkezeseknek bal kézen elhelyezni úgy, hogy a kis állapotjelző led a kézfejünk felé legyen. A számítógépes kalibrációkor és mozgás-újratanuláskor a gép egyébként ki is találja, hogy melyik karunkon van az eszköz. A karpánthoz kapcsolódó legfontosabb gesztus a minden felvételt követően kötelezően elvégzendő szinkronizáló gesztus, mely abból áll, hogy a hasunk elé tesszük a karunkat vízszintes állapotban, majd első lépésben a csuklónkat fordítjuk ki, majd második lépésben az alkarunkat, könyékből. Ha ezt jól csináljuk, akkor egy vibrálással jelzi a karpánt, hogy készen áll a használatra.

A telepítést követően az alap gesztusokat tudjuk begyakorolni. Ilyenek a csuklóból történő jobbra-balra kézmozdulatok (számléptetéshez, prezentáció oldalváltáshoz), a kézfejünk széttárása (indításhoz, megállításhoz), illetve a kezünk ökölbe szorítása és ezt követő forgatása, melyet alapvetően hangerő állítására találtak ki.

Használat közben – mire jó?

Minden gesztus előtt a középső ujjunkat és a hüvelykujjunkat kétszer össze kell „pöttyinteni”, amolyan duplaklikként. Ezzel aktiváljuk a gesztus érzékelőt, mely innentől kezdve olyan 3 másodpercig figyeli izmaink mozgását. Ez azért jó, mert így, viselve az eszközt, kevés esélyünk van véletlen mozdulatokkal elindítani, megállítani bármit is, ami a gépünkön, vagy a telefonunkon fut. Ja igen, merthogy a számítógépes csatlakoztatás mellett az eszköz androidos és iOS-es eszközökkel is vidáman együttműködik. Az Appstore-ban a Myo Music és a MYO 2048 nevű játék, Google Playben ezeken felül pedig egy MYO developer és egy MYO Dialer app is rendelkezésünkre áll. Míg első alapvetően a fejlesztőket célozza, a második lehetőséget ad arra, hogy a karpántot viselve különböző gesztusokkal, azok kombinációival hívjunk fel embereket, vagy utasítsunk el, netán fogadjunk hívásokat.

PC-n tesztelve a weboldalról letölthető MYO Connect alapállapotban Adobe Readerrel tud PDF-eket görgetni, Powerpoint és Prezi prezentációkat tud lépegetni, iTunes-szal, Netflix-szel, Spotify-jal és VLC-vel tud együttműködni. Ezeken kívül a https://market.myo.com/ oldalról lehet beszerezni a folyamatosan bővülő applistából újakat, reményeink szerint a jövőben is ingyenesen.

Az alapfunkcionalitást illetően jelenleg két élethelyzetet – ha lehet így mondani – emelnék ki, amire az eszköz valamelyest élvezetesen használható a mindennapokban. Az egyik a prezentációk pörgetése: igencsak látványos, mondhatni tátva maradt szájakat okozó az a pillanat, amikor az ember úgy prezentál, hogy a közönség nem látja, hogy mitől vált a ppt, vagy a prezi, mert nincs az ember kezében semmi. A másik szintén amolyan fancy-fícsör: a zeneléptetés, megállítás, elindítás és hangerő módosítás. Ezt jelenleg a dedikált mobilos és tabletes appokkal és PC-n, illetve Mac-en a már említett Spotify, iTunes és VLC appokkal tudjuk megtenni, de a gyártó ígérete szerint a MYO Marketben folyamatosan fog bővülni a programok, illetve az azokhoz való illesztőszoftverek száma.

Az elmúlt napok során többeknek volt szerencsém megmutatni az eszközt, melynek leginkább a szinkronizációs gesztus és a megállítás-elindítást szolgáló kézfej kinyitás szokott nehezen menni. Látszik, hogy még béta a dolog, mert sokszor 8-10-szer is meg kell csinálni az amúgy nem túl izület kímélő, minden felvételkor és karunkon való elmozgatáskor esedékes szinkronizációs mozdulatot, mire az eszköz értelmezi azt, hogy éppen jedik szeretnénk lenni. Ezen felül a már említett zene megállítást és elindítást szolgáló kézfej kitárása az, amit sokszor félreértelmez a karpánt. Ehhez hozzátartozik az is, hogy jól látható, hogy a promóción a play/stop funkcióra a csettintés volt megálmodva, valószínű, hogy az izommozgások a karunkban csettintéskor még annyira sem egzaktak, mint a tenyér kitárása, ezért dönthettek a fejlesztők az utóbbi melllett.

A karpántba ügyesen elrejtett akksi, vagy akksik körülbelül 3 óra alatt tölt(enek) fel számítógép USB csatlakozójához csatlakoztatva, a töltést az eszközön lévő kis led piros világítása jelzi. Feltöltött állapotban ez zöldre vált, ahogyan a karpántot felhelyezve aktív csatlakozáskor kéken világít. Az akksi amúgy napi 20-30 perc használat esetén sem bírta nekünk tovább 4 napnál, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy több órás prezentációt és használatot biztosan elbír egy feltöltéssel, ami bőven elég kell, hogy legyen a legtöbb felhasználó számára.

Mire lehet jó még?

A gyakorlatban elmondható, hogy a karpánt jelen állapotában erős béta, ennek ellenére van benne fantázia. A felhasználási területeket illetően a mostani funkciókon túl a promó videó már belengeti a játékkonzolokkal való együttműködést, esetleg még egy tévé távirányító funkciót tudnék elképzelni benne, a maga korlátozott lehetőségeivel. Az ipari felhasználást illetően el tudok képzelni olyan appokat, amik mérik az egyes kar-, vagy extrém verzióban lábizom aktivitásokat, és ennek megfelelően segítenek mondjuk fizikoterápiás kezelésekben, vagy egyéb, végtagokat érintő rehabilitációs folyamatok mérésében. Vagy célzott izomstimulálásokat segítendő mérnek bizonyos speciális tevékenységek közben fellépő izommozgásokat, mintegy referenciaszintként.

Ezekhez azonban még nagyon sok fejlesztés szükséges, melyet a gyártó ígérete szerint folyamatosan végez. Az elmúlt másfél hét során a szinkronizációs gesztussal való sorozatos bénázás mellett előfordult olyan is, hogy direkt magamon felejtve az eszközt egy-egy nehezebb tárgy cipelésekor folyamatosan be-bevibrált az eszköz, vélhetően félreértve a karizmaim aktivitását. Mindazonáltal az alapötlet, miszerint láthatatlan, viselhető, gesztus-alapú navigációs eszközünk legyen majdnem sikerült: ing és pulcsi alá véve is azért egyértelműen látszik az, hogy valami van a karunkon. Ennek ellenére azért élménynek nem utolsó a Myo, még akkor sem, ha a jelenlegi dollár árfolyamon és a már magasabb, 199 dolláros áron már 50ezer Ft felett (plusz postaköltség) lehet hozzájutni egy ilyen darabhoz. Technokratáknak és innovátoroknak kötelező darab: egy akkumulátoros, androidos zsebben elférő miniprojektorral párosítva igazi varázslókká válhatunk vele.