Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így (ne) vegyél Sony Vaio-t!

Laptop

Így (ne) vegyél Sony Vaio-t!

Olvasói levelünk érkezett: Kedves Wikitech! Több helyre elküldtem a történetemet, de sehol sem jelenítették meg, így bennetek bízom. Úgy gondolom, hogy sokak tanulságára válhatnak az alábbi sorok!

Immáron egy éve, 2010 áprilisban újítottuk be a majd’ 300.000 Ft-os Sony Vaio notebookomat: a régi már lassú volt, épp ideje volt lecserélni. Régebben is Sonym volt, meg voltam vele elégedve, így esett a választás az új esetében is erre a márkára. A megvásárlás utáni örömöm egészen pontosan 5 hónapig tartott: szeptemberben a gép napról napra egyre többször kezdett kifagyni: eleinte 20-30 percenként, majd már szinte egyből a Windows indítása után meg-megállt. Az adatokat az utolsó lehelletével sikerült lementenünk a férjemmel, majd hívtuk a Vaio Supportot: baj van a géppel, meg kéne csinálni. Az ügyfélszolgálatos biztosított minket arról, hogy 3 munkanapon belül érkezik hozzánk egy futár, aki 10-14 további munkanapra elviszi a gépet, mert azt kiküldik Németországba és ott szerelik meg. Kit érdekel? – gondoltam én, csináljátok meg. Természetesen – lévén mindennapi munkaeszköz – cseregépről szó sem lehet – közölték – mert az is kintről jön, és valószínű, hogy hamarabb megcsinálják ezt, mint az új megérkezik.

No, hát eltelt a két hét, meg is érkezett a gép, öröm és boldogság, állítólag alaplapot és vinyót cseréltek benne. Kibont, fogad a sablon levél egy Vaio törlőkendővel, mellyel szeretnének kompenzálni azért a két hétért cserébe, amit a 3 éves régi gépemmel kellett eltöltenünk. Gép bekapcs és meglepetés: angol Windows van rajta. Sebaj, gondoltam, elkezdem visszarakni rá az adatokat, fájlokat, aztán majd lesz valahogy. Aha igen: körülbelül 1 óra fájl másolgatás után fagyhalál. Újraindít, egyből fagy. Megint újraindít, megint fagy. Telefon a Vaio Supportnak. Közlik, hogy nagyon sajnálják, akkor 3 napon belül küldenek újabb futárt. Vitáztunk azon 20 percet, hogy most ez milyen customer care, meg hogy ugyan már, milyenek a szervizeseik, de az ügyfélszolgálatoson hallatszott, hogy jól felkészítették a magamfajta reklamáló ügyfélre: egységes hanghordozás, semmilyen provokációra nem reagálás, sajnáljuk, ezt tudjuk, mást nem, és elnézést.

Három hét múlva megjött a gép, immáron másodszorra. Állítólag procit cseréltek benne. Magyar Windows rajta van, mindent rámásolok újból, újabb órák telnek el, megint széjjelfagy. Újraindít, fagy. Telefon ügyfélszolgálatnak: a gép sorozatszámának bepötyögése után egészen véletlenül egy szlovák üfsz-es veszi fel, aki megígéri, hogy majd visszahív egy magyar kollega. 3 nap múlva vissza is hívtak, és mintegy egy hét múlva jött a futár újra.

Eltelt újabb egy hónap, mire többszöri telefonálgatásunkra közölték, hogy adnak egy új gépet, erre azt hiszem érthető módon nemet mondtam: kértem vissza a pénzemet. Eltelt újabb 3 nap közölték: a 280.000 Ft helyett csak 213ezret adnak visssza, mert már használt a gép (?!?!?!). Gondolhatjátok a hangulatomat már ekkor, teljesen felment bennem a pumpa: mondtam nekik, hogy szó sem lehet róla, a teljes összeget kérjük. Na, hát innentől kezdve újabb két hónapnyi vadászat kezdődött: nem válaszoltak, hárították a felelősséget felfelé, majd ügyvédhez fordultam.

Körülbelül most 1 hónapja, hogy az ügyvédi felszólításoknak hála visszakaptam a teljes pénzemet (kb fél év múlva hogy meghibásodott a gép). Ezek alapján azt kell, hogy állítsam és ajánljam, hogy a Sony Vaio garanciája, terméktámogatása kritikán aluli, mindenki kétszer gondolja meg, mielőtt ilyen gépet vásárol!

Egy olvasótok



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés