Laptop
Fergeteges siker: bekattantak a játékosok
A Call of Duty: Modern Warfare 2 jó eséllyel pályázik a kitüntető “minden idők legkelendőbb játéka” címre.
Világszerte november 10-én, tehát e hét kedden kezdték meg a rendkívül népszerű Call of Duty sorozat legújabb tagjának, a Modern Warfare 2 alcímet viselő játéknak a kereskedelmi forgalmazását. Azt már előre sejteni lehetett, hogy az újdonság rengeteg játékost a pénztárcája kinyitására fog sarkallni, de ekkora sikerre kevesen számítottak.
Mint kiderült, az első napon egyedül az Egyesült Királyságban több mint 1,2 millió példányban kelt el a számítógépes játék, ezzel pedig minden korábbi rekordot könnyedén megdöntött. Összehasonlításképp, az ugyancsak komoly hype által övezett Grand Theft Auto IV-ből egy évvel korábban a debütálása napján “csak” mintegy 600 ezer darab fogyott.
#img1#
Az igazi Call of Duty fanatikusok már jóval éjfél előtt ott sorakoztak a boltok ajtajai előtt, és sokan még szabadságot is kivettek annak érdekében, hogy otthon már az első napon végig tudják játszani a programot. Azonban nem csak a kereskedések pörögtek, hanem az online boltok is: az Amazon szerint a Modern Warfare 2 iránt mintegy 50 százalékkal nagyobb az érdeklődés, mint anno a GTA IV iránt volt tapasztalható, a Play.com pedig arról számolt be, hogy percenként mintegy 150 rendelést vesznek fel a játékra. Szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy a karácsonyi időszak végéig akár több mint 10 milliós eladási darabszámot is el lehet majd érni.
A Call of Duty őrület 2003-ben vette kezdetét, és azóta összesen mintegy 28 millió ilyen játékot adtak el világszerte, számítógépes, illetve konzol fronton. Az első Modern Warfare rész 2007-ben debütált és eddig 12 millió példányban fogyott el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/04/01/fergeteges-siker-bekattantak-a-jatekosok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





