Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elérhető a Windows 7 kiadásra jelölt változata

Laptop

Elérhető a Windows 7 kiadásra jelölt változata

A Windows 7 kiadásra jelölt (Release Candidate, RC) változatának mai bevezetése fontos mérföldkő a Microsoft Corp. számára a várva várt, új operációs rendszer fejlesztésében.

Az MSDN és TechNet előfizetők már most letölthetik az RC verziót az internetről. A szélesebb körű, nyilvános elérés május 5-én indul, a www.microsoft.com/windows7 webhelyen. Az ügyfelek és partnerek millióinak visszajelzéseire épülő Windows 7 RC jó eséllyel biztosítja felhasználóinak az elvárt minőséget és értéket.

“Partnereink és ügyfeleink véleménye központi szerepet játszott a Windows 7 fejlesztésében” – nyilatkozta Bill Veghte, a Microsoft Windowsért felelős alelnöke. “Számukra az egyszerűség, a kedvező ár-érték arány és a választási szabadság a legfőbb szempont. Meghallgattuk őket, és mindent megtettünk azért, hogy cégünk történetének legsikeresebb Windows RC verzióját alkossuk meg.”

Mintegy 10 ezer cégtől több mint 32 ezer felhasználó jelezte igényét a Windows 7 bevezetésének előkészítését támogató praktikus eszközök és erőforrások elérésére. A Microsoft partnerei közül a Corel, a Cyberlink, a Sonic, az ATI és az NVIDIA máris rengeteg időt és erőforrást fordított a Windows 7 előkészítésére, ezzel is kifejezve, hogy támogatják és izgatottan várják az új operációs rendszer megjelenését.

Az RC fontos lépés a Windows 7 végleges változatának bevezetéséhez vezető úton, mivel azt jelzi, hogy az operációs rendszer fejlesztése utolsó szakaszába lépett, és készen áll rá, hogy partnerek ezrei teszteljék, értékeljék, valamint új alkalmazásokat, meghajtóprogramokat és szolgáltatásokat fejlesszenek hozzá. Ily módon a végfelhasználók a későbbiekben a szoftver- és harderveropciók gazdag kínálatából válogathatnak. Az RC megjelenésével annak is eljött az ideje, hogy az IT szakemberek próbára tegyék a Windows 7-et, és megvizsgálják, hogyan működik majd környezetükben az új rendszer.

A Forrester Research független jelentése szerint: “…A Windows 7 bétaváltozata rendkívül ígéretes, és a legtöbb IT üzemeltetési szakember már alig várja, hogy hozzáférjen és nagyvállalati környezetben is telepíthesse.”

Ugyanebben a jelentésben Ben Gray megjegyzi: “A Windows 7-re a Windows Vista telepítése a legjobb felkészülés. Ha ez nem lehetséges, érdemes megvizsgálni az alkalmazások és a hardverek kompatibilitását a Windows Vistával. A Windows 7-nél elérhető jobb kompatibilitás bőven kárpótol az ezzel járó erőfeszítésért.” (Felkészülés a Windows 7-re/Get Ready for Windows 7, Forrester Research, Inc., 2009. április).

A munkavégzés eredményességének és termelékenységének javítására tervezett Windows 7 fejlett képességei segítenek a maximumot kihozni az IT-beruházásokból. A nagyvállalatok informatikai szakemberei és a kis- és középvállalatok megtapasztalhatják, hogy a Microsoft valóban elkötelezetten törekszik a szoftverkompatibilitást javító, és telepítési/migrációs problémákat enyhítő eszközök és támogatás biztosítására. A nagyvállalati informatikusok a Windows 7 mellé előfizethető asztali gépes optimalizáló csomaggal (Microsoft Desktop Optimization Pack) a világon mindenütt megteremthetik felhasználóiknak a produktív munkavégzés lehetőségét, fokozhatják a biztonságot és a kontrollt, ésszerűsíthetik az IT-felügyeletet és lefaraghatják a költségeket.

Ha szívesen tesztelné a Windows 7-et és szeretné személyesen kipróbálni az új jellemzőket, a jövő héttől letöltheti a Windows 7 RC-t a Microsoft letöltési központjából (http://microsoft.com/downloads). A webhely a Windows XP Mode és a Windows Virtual PC iránt érdeklődő felhasználóknak is kínál letöltési lehetőséget.

A Windows 7 RC technikai újdonságairól részletesen a Microsoft TechNet portálon olvashat. A Microsoft továbbra is magyar nyelvű technikai támogatást nyújt a Windows 7-hez a Microsoft TechNet fórumon.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés