Laptop
Bővít az Ericsson budapesti központjában
A nap bővítése.
A svéd Ericsson rendkívül elégedett magyarországi érdekeltségével, ezért döntött úgy, hogy 150 magasan képzett mérnökkel bővíti a kutató-fejlesztő központban foglalkoztatottak számát – jelentette be Johan Wibergh, az Ericsson-csoport alelnöke tegnap. A svéd vállalat jelenleg összesen 1500 főt foglalkoztat Magyarországon, közülük ezret a k+f-ben – tette hozzá Hans Vestberg, az Ericsson-csoport elnök-vezérigazgatója. Sinisa Krajnovic, a magyarországi k+f központ vezetője szavai szerint a központ alkalmazottainak száma az elmúlt két évben mintegy 400 fővel gyarapodott. Az Ericsson folyamatosan versenyezteti a különböző helyeken működő központjait, Magyarország komoly “küzdelemben” nyerte el a fejlesztés jogát – tette hozzá az elnök. A budapesti központban az alap- és mobilhálózat, valamint az átviteltechnika területén végeznek kutatásokat.
A versenyképesség ösztönzése érdekében 2011 júliusáig a kormány megvizsgálja a k+f tevékenységhez kapcsolódó lehetséges adókedvezményeket – jelentette be Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője. Az állam a k+f-re és innovációra fordítandó GDP-arányos összeget a jelenlegi 0,9 százalékról a kétszeresére, 1,8 százalékra növelné 2020-ra. A közeljövőben kiírhatják a meglévő szabad – például 900 MHz-es – frekvenciák hasznosítására vonatkozó pályázatot is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/03/11/bovit-az-ericsson-budapesti-kozpontjaban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





