Laptop
Nagy pályázatot nyert a Freesoft
A Freesoft Nyrt. bejelentése szerint 262 millió forintos közbeszerzési pályázaton sikerült nyernie. Ez a cég tavalyi árbevételéhez képest is érzékelhető összeg.
A Freesoft bejelentése szerint a társaság nyerte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala által kiírt közbeszerzési eljárásban. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében kiírt, a „Civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csőd- és felszámolási eljárások modernizációja” kiemelt projekt keretében és a „27 darab bírósági intézményre vonatkozóan informatikai rendszer bevezetéséhez szüksége szoftverek, fejlesztések, illetve kapcsolódó szolgáltatások és portál beszerzése, oktatással” kerül megvalósításra a projekt.
A Freesoft a hét hónap átfutási idejű projekt keretében, olyan informatikai megoldást valósít meg, amely biztosítja a civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, a csőd- és felszámolási eljárások folyamatainak, valamint a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák kapcsolódó tevékenységeinek teljes körű informatikai támogatását, különös tekintettel a hivatali kapu kapcsolatra, a lajstromozásra, a szakrendszerek munkafolyamatainak automatizálására, a dokumentumtárra, a vezetői információs rendszerre, a portálra, a papír alapú dokumentumok digitalizálására, a modulok közötti interfész-, és más rendszerekkel való kapcsolatokra.
Az ajánlat vállalási díja 262.479.887 forint plusz ÁFA, amely teljes egészében a 2011-espénzügyi évben fog realizálódni – áll a társaság közleményében. Ez jelentős összegnek számít a társaság tavalyi 8,28 milliárd forintos árbevételéhez mérten is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/03/08/nagy-palyazatot-nyert-a-freesoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





