Laptop
24 órás programozói verseny – újra
Magyarország legjobb fejlesztő csapatát keresi a Microsoft.
Március 26-27-én, a Millenáris Parkban ismét megrendezik a WTW 24 órás programozói versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják Magyarország legjobb fejlesztő csapatát. A résztvevőknek egy nagy és három kisebb feladatot kell megoldaniuk a C# használatával. A részletes kiírás és a nevezés ide kattintva érhető el – a jelentkezési határidő március 14-e.
A verseny ezúttal nem a technológiára, hanem az egyedi ötletekre és a jó stratégiára fókuszál majd. A megmérettetésen a csapatok egymás ellen fognak küzdeni. Kétfős csapatok nevezhetnek, semmilyen egyéb megkötés nincs. Mivel a cél a valós körülmények szimulálása, ezért a 24 óra alatt bármilyen segédeszköz használható, amit a csapatok magukkal visznek a helyszínre. Azonban internetezni nem lehet majd, de nem is lesz rá szükség. A munkához a szervezők egy asztalt, két széket, 230 V-ot és korlátlan étel- és italfogyasztást biztosítanak, a további eszközökről (számítógép Microsoft Visual Studio szoftverrel, áramelosztó stb.) a csapatoknak önállóan kell gondoskodniuk.
A versenyt 2011. március 26-27. között a Millenáris Park Teátrumában rendezik. A fődíj meglepetés, a második helyezett nagy értékű számítógépes hardvereket, míg a bronzérmes csapat szakkönyvekből álló ajándékcsomagot kap.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/03/07/24-oras-programozoi-verseny-ujra/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





