Laptop
Eldőlt: lesz Nvidia processzor
Akár 16 mag (plusz a GPU) – házasodik az ARM és az Nvidia.
Nem úgy, mint a C-sorozat (Ontario), melynek egy 1 GHz-es kétmagos (C-50), és egy 1,2 GHz-es egymagos (C-30) változata jelenik meg. Ezeket kifejezetten netbookokba, táblagépekbe és beágyazott rendszerekbe szánja az AMD. Ennek megfelelően fogyasztásuk fele a Zatace-nak: mindössze 9 watt.
Évek óta pedzegetett téma, mit is kezd magával a CPU-GPU hibridek megjelenése kapcsán a nagyobbik videokártya-fejlesztő vállalat. Az Atit ugyanis felvásárolta az AMD, így utóbbinak megoldódott ezen problémája, míg az Intel régóta rendelkezett már saját grafikusvezérlő-fejlesztő gárdával (ennek köszönhetjük az integrált inteles megoldásokat). Egyedüli kakukktojásként az Nvidia jövője lógott a levegőben, ez a bizonytalanság pedig egyre nagyobb kockázatot jelentett a zöldek életében. A grafikus vezérlők és a CPU-k összeolvadásával (Intel: Larrabee, AMD: Fusion) ugyanis kiszorulni látszott az Nvidia a piacról.
A napokban végre hivatalos megerősítést kaptunk: a vállalat elismerte a Project Denver létét. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy olyan lapka létrehozásának terve, melyben az Nvidia GPU-ja az ARM CPU-jával egy chipen kerül kialakításra. Ezzel a technológiával a zöldek mindenre lőnének: szerverekbe, otthoni PC-kbe és szuperszámítógépekbe egyaránt készítenének ilyen integrált megoldásokat.
Hol máshol, mint a CES-n adták hírül az ARM-mal való összefogást. Utóbbinak nagyon megy a szekere, hiszen kvázi az összes táblagép és az okostelefonok jelentős része ARM alapú lapkákat használ, és nemrég a Microsoft is bejelentette, hogy következő operációs rendszerében, a Windows 8-ban már támogatni fogja ezt az architektúrát (erről bővebben hamarosan írni fogunk). Ami az ARM számára az eladások még nagyobb felfutását jelenti, az az Nvidia számára a túlélést, legalábbis PC-s fronton. Egyéb téren ugyanis jól teljesít a vállalat: Tegra terméke a hordozható multimédiás és internetképes eszközökben keresett, sőt, a napokban tucatnyi, erre a platformra alapuló táblagép is megjelenik (legalábbis a Consumer Electronics Show-n).

Forrás: Reuters
Az Nvidiától egyébként maga Jen-Hsun Huang, a vállalat elnök-vezérigazgatója nyilatkozott, és erősítette meg az ARM design felhasználásának információját. Kiderült az is, hogy mely modellt tervezi felhasználni a zöld vállalat: az ARM tavaly szeptemberben bejelentett Cortex-A15-ös designját fogják alkalmazni, vagyis friss architektúrára építkeznek. Érdemes tudni, hogy a Cortex-A15 akár 16 utasításfeldolgozó egységgel (vagy processzormaggal, ha úgy jobban tetszik) is rendelkezhet, és akár 1 TB-nyi fizikai memóriát is meg tud címezni. Emellett támogatja a virtualizációt, ami az adatközpontokban és a hálózati eszközökben jelenthet előnyt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2011/01/06/eldolt-lesz-nvidia-processzor/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





