Connect with us

Hirdetés

technokrata

Táblagép 75 dollárért – bemutatóvideóval

Laptop

Táblagép 75 dollárért – bemutatóvideóval

Keveset fogyaszt, ütésálló és olcsó.

Már nem először írunk a Nicholas Negroponte vezetésével létrejött OLPC (One Laptop Per Child) kezdeményezésről, mely évekkel előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elvigye a számítástechnikát a világ elmaradott régióiban élő gyerekek számára. A netbook forradalom előfutárának is tekinthető XO laptopok ugyan tízmilliós darabszámban nem özönlötték el a piacot, de irányt mutattak a gyártóknak. Végül így vált a fejlett világ játékszerévé a picinyke és olcsó laptop koncepciója.

Kicsit megkésve, de azért olyan nagyon nem lemaradva beszállt a táblagépek versenyébe is az OLPC. XO-3 nevű készülékük az eredeti tervek szerint még idén megjelent volna, ám Negroponte nemrég úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy anyagproblémák miatt 2011 februárjára kellett halasztaniuk a piacra lépést. Nehéz ugyanis olyan alapanyagot találni, ami ellenáll a kemény fizikai behatásoknak, töréseknek, karcolásoknak. Az egyszerű műanyag nem tesz eleget ennek a követelménynek, így nem védené eléggé a kijelzőt. Jelenleg egy üvegszerű anyag tűnik biztos befutónak.

Az OLPC korábbi ígéretei szerint 75 dolláros árcédulát fog kapni a táblagép, ami az elején szinte biztosan magasabb lesz. A kezdeményezés ugyanis az első sorozatot a Marvell márkaneve alatt terjeszti, ezzel köszönve meg az amerikai vállalat fejlesztési támogatását. Mindazonáltal még így is siker lehet a készülék, hiszen egy olyan szegmenst tölthet be a XO-3, amit profitorientált vállalatok valószínűleg nem céloznának meg. A törhetetlen, keveset fogyasztó és akár izomerővel is tölthető, előállítási költségén forgalomba hozott eszköz nem sok céget hozna lázba – ellenben a szegényebb országok gyerekei számára nagyon hasznos lehet.

Érdemes megjegyezni, hogy a táblagépet eredetileg csak 2012-ben akarta megjelentetni az OLPC. Ígéretük szerint a vékony kis eszköz nem tartalmazott volna nagyméretű, rideg elemeket, vagyis egy rugalmas készüléket álmodtak a mérnökök. Ezzel az elképzeléssel azonban fel kellett hagyniuk (egy időre), mivel így a fejlesztés túl hosszú időt vett volna igénybe.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés