Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jobban megéri utólag beépíteni az SSD-t

Laptop

Jobban megéri utólag beépíteni az SSD-t

SSzámszerűsíthető előnyök.

Nemrég jelentette be a Kingston Technology a webes SSD Roi kalkulátorát, amellyel számszerűsíteni lehet, hogy mekkora beruházásmegtérülést eredményezhet egy vállalatnál az SSD “winchesterek” alkalmazása a hagyományos merevlemezek helyett. Ennek kapcsán Kaszál Norbertet, a társaság Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzserét kérdeztük.

– Miért éri meg, ha egy cég az elavulóban lévő gépei lecserélése helyett az SSD “turbósítást” választja?

– Elsősorban a költségeit csökkentheti. Az az érdekes helyzet ugyanis, hogy anyagilag sokkal inkább megéri egy meglévő gépbe SSD-t illeszteni utólag, mint egy új pc-t gyári SSD-vel kérni, hiszen a pc-gyártók még mindig sokkal többet kérnek egy SSD opciós számítógépért.

– A megtakarításon kívül milyen előnyöket könyvelhet el?

– Az anyagi megtakarításon felül például jelentős teljesítménynövekedést. Ennek hallatán a legtöbben a bootolás gyorsítására gondolnak, pedig az csak a jéghegy csúcsa, az igazi teljesítménynövekedés a mindennapi használat során mutatkozik meg, villámgyorsan megnyílnak a programok, jelentősen felgyorsul az adatmozgatás, a párhuzamosan futtatott alkalmazások gördülékenyebben futtatnak. Ezenkívül jóval kisebb lesz az energiafelvétel, ami a notebookoknál 10-15 százalékos üzemidő-növekedést jelent, illetve a szervereknél jelentős, hiszen az SSD nem melegszik annyira, mint a hagyományos merevlemez, ezért a szerverszoba hűtésére is jóval kevesebbet kell fordítani. Mindezeken túl a Kingston Technology saját mérései szerint az SSD meghibásodási aránya fél százalék a merevlemezek 4,9 százalékával szemben. Végül, de nem utolsósorban jóval strapabíróbb a fizikai behatások ellen, mint a winchester, ugyanis nincs benne mozgó alkatrész.

– Mennyi ideig működőképesek az SSD tárolók?

– Átlagos felhasználás mellett körülbelül 43 évig tudunk egy SSD-t használni, feltételezve a tipikus felhasználó esetét, aki naponta 1,4 gigabájtot mozgat a számítógépén. Ha elérünk az eszköz életciklusának a végéhez, akkor is olvasható róla minden, csak írni nem lehet rá, így az adatok biztonságosan lementhetők.

– A ROI kalkulátor az it-specialisták éves bérének nem enged 9000 font alatti összeget megadni. Lesz-e magyar változat, ahol a magyar viszonyoknak megfelelő adatot is be lehet állítani?

– Igen, már dolgozunk a magyar változaton, hamarosan, terveink szerint néhány nap múlva már elérhető lesz.

– Friss elemzések szerint nőnek a pc- és a notebookeladások. Az újonnan gyártott számítógépekbe milyen arányban építenek be SSD-t?

– Sajnos erről nincsenek adataink.

– Az SSD-piacon milyen újdonságok várhatók a közeljövőben?

– Több új termék bevezetését tervezzük. Ezek között van, amit az átlagfelhasználóknak szánunk, többfajta kapacitást biztosítva gyorsabb írási-olvasási idővel, és van, amit a céges felhasználóknak, kifejezetten arra a területre, ahol az adatok védelme kulcsfontosságú a pc-n, notebookon. Az ipari felhasználókra is gondolunk, ahol nem a kapacitás, hanem az alkalmazások gyors futtathatósága az elsődleges szempont. Amiről már konkrétan tudunk beszélni, az a napokban bejelentett 1,8 coll méretű V+ SSD, amely 64, 128 vagy 256 gigabájtos kapacitással jelentős teljesítménynövekedést garantál a netbookokban.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés