Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptop

A BIOS halála

Színre lép az UEFI – grafikus felület, egérkezelés a számítógép (finom)hangolásához.

Több évtizede ismert és használt feladatot tölt be a BIOS, azaz a Basic Input/Output System. A számítógép fizikai valója (azaz a vas) és az operációs rendszer közötti kapcsolatot hivatott biztosítani, olyan paraméterek beállításával, mint a használt hardverelemek jellemzői (processzor órajelek, memória késleltetési idők, merevlemez bootolási sorrend stb.), rendszeróra, erőforrás-menedzsment.

A régi, jól bevált rendszer felett azonban eljárt az idő. Habár konfigurálás tekintetében nincsen szükség látványos grafikára, számos gyártó arra a megállapításra jutott, hogy eljött az ideje a BIOS revitalizálásának, mind a külsőt, mind a belsőt illetően. Többek között a Microsoft, az Apple, az Intel és az ARM együttműködésének köszönhetően született meg az UEFI (Unified Extensible Firmware Interface), azaz az egyesített bővített firmware felület.

A BIOS-t kiváltani hivatott fejlesztés olyan újdonságokat mutat fel az elődhöz képest, mint az assembly helyett C-ben írt programkód, minek köszönhetően ugyani kicsit több erőforrásra van szüksége működéséhez, cserébe viszont jóval rugalmasabbá válhat. Ennek révén például egeret is használhatunk az operációs rendszer indítása előtti beállításokhoz, amire a standard BIOS-ok nem voltak képesek.

MSI-uefi-screen.jpgElsők között az MSI rukkolhat elő UEFI-jal, legalábbis a brit Thinq cikke szerint. Az újság úgy tudja, hogy még az idei év végén, illetve a következő év elején debütálnak a Micro Star International első, Sandy Bridgre chipkészletre alapuló alaplapjai, amelyek a belépőszinttől a csúcskategóriáig minden igényt lefednek majd. „Nem úgy tekintünk UEFI-ra, mint egy drága, prémium funkcióra, hanem mint egy mindenki számára elérhetővé szolgáltatásra.” – nyilatkozta a vállalat egyik szóvivője.

Nem csak az MSI foglalkozik egyébként a BIOS lecserélésével, a Seagate is meglengette Damoklész kardját felette. A távol-keleti merevlemez-fejlesztő és -gyártó vállalat kiállt korábbi bejelentése mellett, miszerint a 2 terabyte-os vagy annál nagyobb kapacitású winchesterekhez „alapvetően szükséges” UEFI.

Évekkel ezelőtt már írtunk ilyesmiről, amint arról egy blogbejegyzésben megemlékeztünk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés