Connect with us

Hirdetés

technokrata

Együtt a jövő magyar mérnökeiért

Laptop

Együtt a jövő magyar mérnökeiért

A mérnökhallgatók létszáma évről évre csökkenő tendenciát mutat, ami ellen tenni kell.

Végezzenek naprakész tudással rendelkező és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képességű mérnökök, legyen magasabb a mérnöki pálya társadalmi presztízse, váljanak népszerűbbé a természettudományok – ezeket az alapvető és szükségszerű célokat fogalmazta meg 12 hazai nagyvállalat, az ország több felsőoktatási intézménye valamint számos, a témáért felelős szakmai szervezet. A 2008-ban szervezett Együtt a jövő mérnökeiért elnevezésű konferencia volt az ugródeszkája annak az összefogásnak, melynek eredményeként 20 millió forintos alaptőkével megalakult az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség.

Köztudott, hogy a mérnökhallgatók létszáma évről évre csökkenő tendenciát mutat, melynek oka a mérnökszakma presztízsének csökkenése, illetve a természettudományok iránti érdeklődés hiánya. Az is közismert tény, hogy a mérnök végzettséggel rendelkező szakemberek többsége hiányos szakmai tapasztalattal és nyelvtudással kerül ki a munkaerőpiacra, így az igényekhez szükséges hiányzó tudást rendszerint a vállalatnak kell „bepótolnia“. Ezen hiányosságok és folyamatok akár odáig is vezethetnek, hogy beruházások maradnak el és romlik a magyarországi cégek versenyképessége más országokban működő leányvállalatokkal szemben. A legtöbb vállalat mára felismerte, hogy a magyar munkaerőpiac versenyképesebbé tételéhez szükség van a munkaerő-kínálat és a munkaerő-kereslet szorosabb összehangolására, a munkaerőpiacon jelen lévő piaci szereplők együttműködésére, ezért közös programot sürgettek, mely koordinálja az oktatási intézetek mérnökképzési programjait és a piaci igényeket.

Az alakuló ülésen megválasztották a szövetség négy alelnökét is dr. Ficzere Ferenc, Varjasi Gábor, Wahl István és Zemlényi Tamás személyében, akik egyben a szervezet munkacsoportjait is vezetik, a szövetség titkára dr. Finna Henrietta lett. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség megalakulását a Magyar Műszaki Értelmiség Napja alkalmából, Sólyom László köztársasági elnök fővédnökségével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megrendezésre kerülő tudományos szakmai programsorozat keretében jelentették be az alapítók.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a szövetség megalakulása alkalmából elmondta: „Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség alapításában részt vevő vállalatok, felsőoktatási intézmények és szakmai szervezetek képviselői sokat tehetnek azért, hogy a természettudományos képzés iránt növekedjék a fiatalok érdeklődése és vonzóbb legyen számukra a mérnöki pálya. A szövetségre lépők együttműködése arra is lehetőséget teremt, hogy a felsőoktatás szereplői jobban értsék az ipar elvárásait, a munkaerőpiac igényeit. Az ipari vállalatok számára is értékes ismeretekkel rendelkező szakemberek nagyobb eséllyel találják meg a számításukat itthon, hozzájárulva a magyarországi vállalatok versenyképességének növeléséhez.”

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség alapítói: ABB Kft., Audi Hungaria Motor Kft., Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Bosch csoport Magyarország, Continental Teves Magyarország Kft., Ericsson Magyarország Kft., Informatikai Vállalkozások Szövetsége, Jabil Circuit Magyarország Kft., Lego Manufacturing Kft., Magyar Autóműszaki Felsőoktatásért Alapítvány, Magyar Innovációs Szövetség, MOL-csoport, NI Hungary Kft., Nokia Komárom Kft., Pro Progressio Alapítvány, Siemens Zrt., ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés