Laptop
Elég egy pixelhiba, és cserélünk!
A Samsung megoldja a hordozható számítógépek pixelhiba problémáját.
Az LCD monitorokon és a hordozható számítógépek kijelzőjén időnként előfordulnak pixelhibák, melyek a technológia jelenlegi állása szerint teljesen nem szüntethetők meg. A Samsung egyetlen pixelhiba (alpixel is) esetében is kicseréli a garanciális laptopokat.
A jelenlegi és a reménybeli ügyfelek nagy része súlyos problémaként éli meg, ha pixelhibával találkozik. Több felhasználó – a fórumok tanúsága szerint – úgy érzi, hogy akár egyetlen pixelhiba is lenullázza a notebook értékét. Sajnos ez a probléma nem csak a felhasználóknak, de a gyártóknak, a disztribútoroknak és a kiskereskedőknek is gondot okoz. Az értékesítési láncban dolgozók naponta találkoznak a problémával, amikor a vásárló nem veszi át a notebookot, vagy dühösen visszahozza és cserét követel. A legnagyobb gond ilyen esetekben, hogy a kiskereskedő azért nem tud cserélni, mert a disztribútor vagy a szakszerviz nem veszi tőle vissza az eszközt, a gyártó pedig mossa kezeit, hiszen a technológia ismert hibáira felhívta a figyelmet, a hiba pedig általában a megjelölt tűréshatáron belül van.
A Samsung álláspontja szerint a vásárló jogosan vár a pénzéért cserébe abszolút hibátlan készüléket, ám a gyártók – a technológiából adódóan – kénytelenek tűréshatárral dolgozni a Class II szabvány irányadása mellett. A dél-koreai vállalat ezért a legkisebb pixelhiba, akár alpixelhiba esetében is 3 napon belül kicseréli a hibás terméket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2010/04/27/eleg-egy-pixelhiba-es-cserelunk/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





