Connect with us

Hirdetés

technokrata

Zuhanóban az SSD árak

Laptop

Zuhanóban az SSD árak

3-5 éven belül annyiba kerülnek majd, mint egy winchester.

A leginkább DRAM-gyártásról ismert OCZ Technology Group vezérigazgatója nemrég merész kijelentésre szánta el magát. Ryan Petersen az X-bit labs-nek adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy az SSD-k egy gigabyte-ra jutó költsége nagyon meg fogja közelíteni a merevlemezek hasonló paraméterét, majdhogynem el is éri azt. Erre öt évet „adott” Petersen a solid state diskeknek; vagyis a következő évtized közepére már nem lesz kérdés, hogy milyen adattárolót vegyünk PC-inkbe. Az OCZ állítása összecseng a Kingston nemrég hivatalosan is megerősített bejelentésével, miszerint az SSD-k jelentős árcsökkenés előtt állnak.

SSD-k – Öt év múlva minden új PC-be jut belőlük?

Napjaink solid state diskjei még többnyire a már meglévő rendszerek kiegészítésére használhatók: a rendszerpartíciót egy memórialapú adattárolóra helyezve jelentősen lecsökkenhet az operációs rendszer fel- és leállási ideje, egyéb előnyökről nem is beszélve. Korlátozott kapacitásuk miatt viszont adattárolásra (film- és zenegyűjtemények, fotoalbumok) nem használhatók. És drágák – egységnyi tárterület „winchesteralapokon” sokkal olcsóbban hozzáférhető, mint egy SSD.

Eli Harari, a flashmemóriás készülékek másik nagy gyártója, a SanDisk vezérigazgatója úgy vélekedett korábban, hogy a NAND flash chipek árának csökkenésével a memórialapkák gyártói visszafogják az újabb gyárakba való befektetési tempót. Ez oda fog vezetni, hogy a termékek iránti igény folyamatos növekedése 2011-2013 között készlethiányt okoz majd a flashmemóriából.

Petersen azonban nem osztotta kollégája borúlátását. Habár abban ő is biztos, hogy a hiányt túltermelés fogja követni és fordítva (vagyis a memóriachipek árai hektikusan alakulhatnak) a következő néhány évben, meg van róla győződve, hogy maximum 5 év múlva az SSD-k ára (egy gigabyte-ra vetítve) majdnem eléri már a merevlemezekét. Az OCZ vezetője elsősorban a gyártástechnológia további miniatürizálódásában és a szilíciumostyák (wafer) méretének növelésében látja ennek kulcsát.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés