Laptop
Ál-frissítések a Windows-hoz
A következő héten érkeznek.
Azoknak, akik részt vesznek a Windows 7 bétatesztelésében, a következő héten érdekes jelenségben lesz részük. A Microsoft bejelentése szerint ugyanis többféle frissítés érkezik majd az operációs rendszerhez. Ezek azonban nem lesznek valódi update-ek – Redmond csupán tesztelni kívánja a W7 frissítő mechanizmusát. Vagyis a frissítésekkel semmilyen új lehetőség nem jelenik meg a szoftverben, és a már meglévő szolgáltatások sem változnak.
Tegnap írt erről a Microsoft képviseletében Brandon LeBlanc egy vállalati blogban. Eszerint február 24-én kezdődik meg a folyamat, melynek során öt, tesztelési célokat szolgáló update-et ad ki a szoftverfejlesztő vállalat a Windows 7 bétához (pontosabban annak Build 7000-es változatához). Erről a felhasználók a Windows Update révén értesülhetnek. Még akkor sem kerülnek rögtön telepítésre a frissítések, ha a felhasználó automatizálta a folyamatot.
Mint már említettük, nem kerül frissítésre a Windows 7 egyetlen komponense sem. Ehelyett a meglévő rendszerfile-okat cserélik le ugyanarra a változatra, amivel a bétatesztben részt vevő operációs rendszerek már rendelkeznek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2009/02/20/al-frissitesek-a-windows-hoz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





