Laptop
Winchester helyett – Olcsó SSD-k
Igaz, kicsit lassabbak és kapacitásuk is kisebb, de legalább nem kerülnek egy vagyonba.
A Sandisk nemrég mutatta be a 2008-as Computexen párhuzamos ATA interfészű SSD-it (solid state disk), melyeket kifejezetten az ultraolcsó számítógépekbe szánnak – éppen ezért áruk sem verdesi a csillagokat (ugyanakkor pontos összegekről nem nyilatkozott a vállalat). Két kompromisszumot kellett kötnie a Sandisknek annak érdekében, hogy megjelenhessen ilyen termékekkel. Az első a kapacitást érinti: az új SSD modulok 4, 8 és 16 GB-os tárterülettel bírnak, ami ugyan asztali felhasználáshoz kevés, de napjaink új őrületének mondható ultramobil laptopjaiban pont megállják a helyüket. A másik kompromisszum pedig a sebességnél köttetett: a folyamatos olvasás 39 MB/s-os tempóval, az írás pedig 17 MB/s-mal történik. Ezt azért a mai, nagyteljesítményű merevlemezek „legyorsulják”, így viszont – relatíve – olcsón kínálhatja a Sandisk új termékeit.
Ugyanakkor nem hangzott el egy lényeges szempont: a cég nem nyilatkozott az eszközök MTBF karakterisztikájáról (mean time before failure – a meghibásodásig várható átlagos időtartam). Ez pedig azért fontos az SSD-k esetében, mivel a memóriaalapú meghajtók jelenleg még sajnos hamarabb meghibásodhatnak, mint a mágneses elven működő winchesterek.
Aranybánya?
Lendületes felívelés előtt áll az olcsó SSD-k piaca: míg tavaly 635 ezer darabot értékesítettek a gyártók, addig 2012-re már 33 millió darabot prognosztizált a Gartner piackutató vállalat. Ez éves szinten közel 120 százalékos bővülést jelent, nem véletlen, hogy a fejlesztésben/termelésben érintett ipari szereplők ígéretesnek látják a piacot.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/06/05/winchester-helyett-olcso-ssd-k/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





