Laptop
Nagyon olcsó laptopok az Acertől (is)
Konkurenseinél nagyobb LCD-vel.
Az ultra olcsó noteszgépek létrehozása az OLPC (One Laptop Per Child) projekt nevéhez fűződik, úgy tűnik azonban, hogy elterjesztésükért mégsem a Nicholas Negroponte által létrehozott kezdeményezés lesz a felelős. Tavaly az Asus nagyot szakított a 7 colos folyadékkristályos kijelzővel rendelkező laptopokkal, melyet egyértelműen lelkesedéssel fogadott mind a szakma, mind a célközönség. A vállalat nagyratörő terveiről további részletek itt.
Már az Eee PC megjelenésekor számítani lehetett arra, hogy nem sokáig marad a piacon (majdnem) egyedül az Asus. A másik „A” betűs távol-keleti gyártó, az Acer is nemsokára piacra lép hasonló funkcionalitású modellekkel. Ez utóbbi viszont – a Digitimes értesülései szerint – kicsit nagyobb méretű LCD-vel igyekszik vásárlókat szerezni magának. A rivális cég noteszgépei 8, illetve 9 colos képátlóval rendelkező folyadékkristályos monitorokkal kerülnek majd forgalomba, a tervek szerint.
Érdekesség, hogy az Acer nem maga gyártja a készülékeket – az előállítást kihelyezte (outsource-olta) a Wistron számára. Az LCD paneleket az AU Optronics (AUO) szolgáltatja majd – ugyanaz a vállalat, amely az Asus-t is ellátja.
Pontos megjelenési idő és ár egyelőre nem ismert.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/01/17/nagyon-olcso-laptopok-az-acertol-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





