Laptop
Olcsó notebook után olcsó asztali PC
Az Asus Eee PC „hagyományos” formában is megjelenhet.
Nemrég jelentette be a távol-keleti vállalat, hogy a jövő év elején ki fogja adni asztali Eee PC-it is. Látva a hordozható változat sikerét, nem tűnik kérdésnek, hogy azonos hozzáállással ezt a szegmenst is letarolhatja az Asus: az alig néhányszáz dolláros notebookok igen kelendőnek bizonyultak a világ azon részein, ahol már kaphatóak. Talán kicsit túlságosan is gyorsan terjednek: egy csomagolási hiba miatt volt olyan megrendelő, aki egy darab helyett ötöt vehetett kézhez (erről bővebben itt).
Visszatérve a desktop változatra: Jonathan Cseng, az Asustek marketingrészlegének elnöke egy Tajvan fővárosában, Tajpejben tartott újságírói konferencián jelentette be, hogy 2008-ban érkezik az Eee PC asztali kiadása. Az alacsony árra való törekvés jegyében nem kínálnak majd külön kijelzőket is, csupán a „dobozt”, vagyis a számítógépházat, és ami bele való. Pontos konfigurációk egyelőre nem ismertek, és nehéz azt is megjósolni, hogy milyen teljesítményt tud majd bemutatni a kis gép. Az asztali hardverelemek ugyan olcsóbbak a laptopokba szántakhoz képest, ugyanakkor ebben a szegmensben még kisebb a profitráta, amivel a gyártók dolgozhatnak, ha versenyképesek akarnak maradni a piacon.
Van egy komoly probléma is, ami a hosszútávú értékesítésekre lehet negatív hatással. Jelenleg Linuxszal előretelepítetten kínálja a masinákat az Asus, és nemsokára bemutatkoznak a Windows XP-s modellek is. A Microsoft azonban 2008 közepén beszünteti ennek az operációs rendszernek az értékesítését, vagyis a távol-keleti vállalat kénytelen lesz vagy csak Linuxszal, vagy Windows Vistával szállítani eszközeit. Ez utóbbi azonban jóval erőforrásigényesebb, mint az elődje, tehát értelemszerűen komolyabb (értsd: drágább) hardverelemeket igényel a futtatása.
Az Eee PC magyarországi bemutatkozásáról bővebben itt lehet olvasni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/11/13/olcso-notebook-utan-olcso-asztali-pc/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





