Laptop
A Microsoft feladta
Tegnap véget ért egy két éve húzódó, Redmond ellen indított antitröszt eljárás. A szoftverfejlesztő vállalat visszavonulót fújt.
A dél-koreai Kereskedelmi Tanács még 2005-ben hozott egy döntést, mely az amerikai óriáscéget igen kellemetlenül érintette. Két évvel ezelőtt ugyanis a távol-keleten kimondták: a Microsoft visszaél piaci erőfölényével, ezért büntetést szabtak ki rá. A több mint 35 millió dolláros számlát azért akarták kifizettetni a vállalattal, mert nem volt hajlandó azonnali üzenőprogramját (az MSN Messengert) különválasztva kínálni Windows operációs rendszerétől. A pénzbírság kifizetése mellett a funkciók szétszedésére is kötelezte az ítélet a Microsoftot, amelyet persze ez utóbbi megtámadott.
2006 májusában azonban a tanács elutasította a Microsoft fellebbezését, amely így kénytelen volt a Szöuli Legfelsőbb Bírósághoz fordulni, saját igaza elismertetése végett. Itt sem járt sikerrel a vállalat, ezért tavaly, amikor a Windows Vista debütált, már a szükséges változtatásokkal együtt érkezett a koreai piacra. A múlt héten pedig Redmond bejelentette, hogy ejteni akarja fellebbezését, amelyet tegnap a koreai bíróság el is fogadott, így az ügy hivatalosan lezárult.
Legalábbis a koreai félsziget déli részén. A Microsoftot ugyanis máshol is támadják azzal a váddal, hogy monopolhelyzetét kihasználva elnyomja versenytársait – az Európai Unióban például szeptemberben született egy ítélet, mely ebben az antitröszt perben szintén hátrányosan érintette Redmondot. Arról, hogy ez utóbbi ügyben fellebbeznek-e, még nem döntött a vállalat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/10/18/a-microsoft-feladta/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





