Laptop
Felezte a Vista árát a Microsoft
Árcsökkentéssel a kalózkodás ellen.
A múlt hét közepén jelentette be a redmondi szoftverfejlesztő óriás, hogy a világ egyik legnagyobb piacának számító Kínában jelentősen csökkenti a Windows Vista Home változatainak árát. A Basic Edition ára a 201 dolláros szintről 66 dollárra süllyedt, a Home Premium csomag ára pedig 238 dollárról 118 dollárra esett.
Ezzel a döntéssel a Microsoft fel akarja pörgetni az új operációs rendszer eladásait, ami egyébként nem is alakul rosszul. A június végéig tartó időszak alatt több mint 60 millió példányt értékesített a Windows Vistából a vállalat – csak a május közepi – júniusi időszakot nézve 20 millió példány talált gazdára. A kalózkodás azonban a megnehezített törés/másolás ellenére is gondot okoz Redmondnak.
Különösen Kínára jellemző ez a megállapítás, arra az országra, amely amúgy is a termékek lemásolására és olcsó előállítására szakosodott. ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Kínában az átlagfizetések jóval a fejlett országok hasonló mutatói alatt vannak, akkor már meg is van a válasz arra, hogy miért nem veszik az otthonokba a Vistát – túl drága. Igaz, egy hasonló akciónak valószínűleg a hazai vásárlók is örülnének, hiszen itthon sem nevezhető éppen olcsónak a redmondi operációs rendszer.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2007/08/06/felezte-a-vista-arat-a-microsoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





