Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elhullanak az alaplapgyártók?

Laptop

Elhullanak az alaplapgyártók?

Csak az öt legnagyobb maradhat.

Az Elitegroup Computer Systems, vagy ha úgy jobban tetszik, ECS egyik alelnöke nemrég egy interjúban kifejtette azon véleményét, miszerint a folyamatosan éleződő verseny miatt a következő években további konszolidációra számíthat az alaplapgyártók szegmense. Ez David Liu szerint oda vezethet, hogy visszaesik az alaplapokat készítő vállalatok száma – az alelnök úgy látja, hogy nagyjából öt gyártó maradhat talpon. Ebbe persze nem számítanak bele az olyan „trükkök”, mint az Asus-Asrock márkák, vagy a Gigabyte United, amely az Asus és a Gigabyte társulásából jött létre.

„Úgy vélem, a gyártók száma öt vagy hat lesz, talán még ennél is kevesebb. Itt az igazán nagy játékosokra gondolok. Az alaplapi márkák száma akár 8-10 is lehet, mert egy piaci szegmenst jobban kiszolgálhatja ugyanaz a gyártó egy másik márkanév alatt; ez a trend lehet a kisebb gyártók túlélési esélye. A márkanév tulajdonjogának megtartása mellett a mérnöki, tervezési munkára koncentrálhatnak, míg a gyártás a nagy vállalatok feladata lesz. Ezzel továbbra is profitábilisak lehetnek, megtarthatják márkanevüket, és csökkenthetik működési költségeiket.” – sommázta Liu az alaplappiac jövőjét egy, a Digitimes-nak adott interjújában.

Az alelnök annak ellenére egészségesnek látja az alaplap bizniszt, hogy a 2002 és 2005 között az Asrockkal igen komoly versenyben álltak. Liu szerint számos változás történt ezen időszak alatt, és nem (csak) a technológiát tekintve – az alaplapok készítésének, tervezési eljárásainak módszere is megváltozott. Az ECS alelnöke kifejezte abbéli hitét, miszerint a gyors technikai fejlődés jó az iparnak és jó magának a vállalatnak is. „Új processzorok, új foglalatok, új chipkészletek, új memóriatípusok, új buszok várhatók. Bármilyen, ezeket érintő változások lehetőséget kínálnak a gyártók számára a még nagyobb piaci részesedés megszerzésére, ezért azt hiszem, hogy legalább 2010-ig fényes jövő vár az alaplapgyártó vállalatokra.” – bizakodott Liu.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés