Connect with us

Hirdetés

technokrata

Easynote: notebookot napi 1 euróért!

Laptop

Easynote: notebookot napi 1 euróért!

Pár hete indult az a magyar kezdeményezés, mely a felsőoktatásban részt vevők „laptoposítását” szeretné elérni.

Tegnap, egy sajtótájékoztató keretei között jelentették be a széles nyilvánosságnak az Easynote programot, mellyel a hazai felsőoktatás intézményeinek (a résztvevők listáját lásd a cikk alján) jelentős részében lehetősége nyílt a diákoknak notebookhoz jutni, részletfizetéses konstrukcióban. Igaz, az ELTE-n a banki megállapodások miatt (a tudományegyetem nem akarta az Easynote-ban kizárólagos pénzügyi szereplőként részt vevő OTP-t „beengedni” az iskolába) ez nem indult zökkenőmentesen – a Communication Concept által kidolgozott kezdeményezés a többi intézményben már közel 50 notebookot át is adott az érdeklődő diákoknak.

A részt vevő iskolákban mindenhol rendelkezésre áll egy Easynote pont, ahol személyesen fogadják a hallgatókat. Négy nagy gyártó (Apple, Dell, HP, Lenovo) cégenként legalább kettő (egy alsó és egy felső árkategóriás) modellje közül választhatnak az érdeklődők, 24-48 hónapig tartó futamidő és 20-22 százalékos THM hitel felvétele mellett. Ehhez azonban kezes is kell, akinek rendszeres jövedelme van – a diákhitelt, ösztöndíjat azonban nem fogadják el. Így tehát az esetek döntő többségében szülői segítségre lesz szükség, hogy fel lehessen venni a havi 6-10-20 ezer forintos törlesztőrészletet jelentő kölcsönt (a felmenők gyakorlatilag kötelező bevonása ugyanakkor megkérdőjelezheti a program hatékonyságát, hiszen részletfizetéses konstrukciót a legtöbb, könnyen elérhető nagy elektronikai áruház is biztosít).

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy azért csak a fenti négy gyártó/forgalmazó cég vesz részt a kezdeményezésben, mert ők tudták biztosítani, akarták vállalni a feltételeket. Többek között azt, hogy 3 éves garanciát adjanak a hordozható számítógépekre, mely garancia viszont nem vonatkozik a gondatlanságból bekövetkező sérülésekre.

Maguk a notebookok nem rendelkeznek előre telepített operációs rendszerrel, gondolván arra, hogy azt a hallgató úgyis a felsőoktatási intézmények diákjai (és tanárai) részére rendelkezésre álló Campus program keretei között szerzi be. Viszont a legújabb, Core 2 Duo technológia található a legtöbb hordozható számítógépben, így az is természetes, hogy mindegyik modell rendelkezik WiFi-vel, azaz vezetékmentes hálózati csatlakozásra képes. Az egyes notebookok között a legolcsóbb 150 ezer forint környékén vásárolható meg, míg a legdrágább példányok közel félmilliós áron szerezhetők be.

A kezdeményezés harmadik pillérét az Invitel adja, mely speciális ADSL csomaggal igyekszik megnyerni a diákokat (az Internet-hozzáférést külön igényelni kell). A cég 512 és 1024 kbps-os letöltési sebességeket kínáló csatlakozásokat kínál, melyek ugyanolyan árban vannak, mint a lakossági csomagok. Nem kell azonban az iskola szempontjából érdektelen július és augusztusi havidíjat kifizetni, illetve a vállalat egy 512 MB-os USB-s pendrive-val is meglepi a leendő ügyfeleket.

Résztvevő oktatási intézmények
Berzsenyi Dániel Főiskola, Budapesti Gazdasági Főiskolák, Budapesti Műszaki Főiskola, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Gábor Dénes Főiskola, International Business School, Miskolci Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Széchenyi István Egyetem, Szent István Egyetem, Pécsi Tudományegyetem

Megjegyzés: a fenti listában nem szereplő oktatási intézményben tanuló diákok számára is lehetőség van az Easynote-ban való részvételre, ez esetben a lenti weboldalt érdemes felkeresni, illetve egy közelben levő, résztvevő felsőoktatási intézményben érdeklődni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés