Laptop
Vége az unalmas Skype telefoncsörgéseknek
Madonna, Green Day stb. zenéi közül válogathatunk majd Skype-felhasználóként, ha a szoftver hagyományos csengőhangját le szeretnénk cserélni.
A mobiltelefonoknál hihetetlen „karriert” futottak be a csengőhangok, pedig kezdetben csak monofonikus hangzás megszólaltatására voltak képesek a készülékek. A technika fejlődésével azonban egyre élethűbbé válhattak a rövid kis dalok, manapság pedig már az alsó árkategóriában található mobiltelefonok jelentős része is képes MP3-ak csengőhangként való megszólaltatására. Miért kellene erről a szolgáltatásról lemondanunk internetes telefonálásunk kapcsán?
Ez a kérdés fogalmazódhatott meg az Ebay-nél dolgozó, a Skype-ot fejlesztő részleg vezetőiben is, ezért nemrég megállapodást kötöttek a Warnerrel. Eszerint ez utóbbi vállalat fogja kínálni dalainak gyűjteményét a VoIP klienst használók számára csengőhangként. Madonna, Green Day és a többi neves énekes, együttes dalai is megszólalhatnak majd, ha hívást kapunk.
Egy-egy dal azonban 1,5 dollárba fog kerülni, közölte a Warner képviselője, ami a felhasználó „átvágásának” tűnik. A dalrészletekkel szemben ugyanis például az Apple zeneboltjában 1 cent híján kerek 1 dollárért komplett dalt is vehetünk magunknak, akár az előbb említett sztárok zenéit is. Ennek ismeretében igencsak kétséges a szolgáltatás sikere, bár a mára már több mint 70 milliósra duzzadt Skype-felhasználói tábor tagjai közül biztosan lesznek olyanok, akik nem bírnak majd ellenállni a kísértésnek. Elsősorban a mobiltelefonon is használható Skype esetében válhat kedveltté a fizetős csengőhang kollekció.
Pontos dátuma egyelőre nincs a szolgáltatás indításának, az Ebay-nél csak annyit árultak el, hogy az elkövetkező hónapokban válik majd elérhetővé a felhasználók számára.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2006/01/31/vege-az-unalmas-skype-telefoncsorgeseknek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





