Connect with us

Hirdetés

technokrata

ERP-újdonságok a Microsoft Magyarországnál

Laptop

ERP-újdonságok a Microsoft Magyarországnál

Microsoft Navision-bemutató a MultiSoft ügyfélnapján.

Negyedik alkalommal rendezte meg ügyfélnapját november 23-án a Microsoft Navision ERP-rendszerének vezető hazai forgalmazója, a MultiSoft Számtástechnikai Kft. A rendezvényen a Microsoft előadása mellett a cég saját fejlesztésű kiegészítőit és a rendszer újdonságait mutatták be, valamint a Számalk Oktatási és Informatikai Rt-nél történt Navision-bevezetés részleteit ismerhették meg a nagy számban összegyűlt ügyfelek és érdeklődők.

Kelemen Gábor ügyvezető köszöntőjében a cég ígéretes üzleti évét (már októberben elérték tavalyi árbevételüket, az idén 12 új ügyfelükkel kötöttek megállapodást – ennek felét jellemzően szolgáltató cégek teszik ki) méltatta. Ezt követően Baráth Zoltán, a Microsoft Magyarország Product Solution Marketing Managere beszélt a Microsoft Navision jövőjéről, fejlődési irányairól. Elmondta, hogy a Microsoft Navision 5.0 verziója, melynek megjelenése 2006-ban várható, új néven (Microsoft Dynamics NAV) kerül forgalomba. A Microsoft stratégiájának lényege, hogy termékcsaládjait egymáshoz közelítse, az új termékelnevezések (Microsoft Dynamics) pedig céljaik iránti elkötelezettségüket jelzi.

Ezt követően Kérdő Róbert, a MultiSoft tanácsadó munkatársa mutatta be a Navision legújabb, már magyar nyelven is elérhető 4.0 verziójával kapcsolatos előnyöket. Az érdeklődők megismerkedhettek a MultiSoft által kifejlesztett Navision bér- és munkaügyi modul újdonságaival, az Employee portal megoldással, a cash flow és cost accounting kezelésével, valamint a 2006-ban várható törvényi módosításokkal is. Nyisztor József, a Számalk Oktatási és Informatikai Rt. továbbképzési igazgatója bemutatta, hogyan valósult meg a Microsoft Navision bevezetése a vállalatcsoportnál.

Az eseményhez kapcsolódva került sor a cég legújabb ügyfeleivel történt megállapodásainak bejelentésére is. A pénzügyi szolgáltatásokat kínáló AWD Magyarországnál a Navision rendszerét 2006. januári indulással vezetik be, a főkönyvi, vevők, szállítók, készlet és tárgyieszköz modulok mellett a MultiSoft házipénztár bővítményével együtt. Az üzletviteli tanácsadással foglalkozó Clarity Consulting Kft.-nél szintén jövő év eleji indulással kerül sor a klasszikus (Főkönyv, Vevők, Szállítók, Befektetett eszközök) modulokon túl a CRM és erőforrás modulokat is tartalmazó Navision rendszer alkalmazásba vételére. A MultiSoft vezeti be az integrált vállalatirányítási rendszert a szintén fejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó EasTron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökségnél, amely komplex projektjei áttekinthető kezelése érdekében választotta a Microsoft ERP-rendszerét korábbi SAP Business One megoldásával szemben.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés