Laptop
Egymással vetélkedik a hazai gazdasági elit
A Brit Kereskedelmi tanács újra megrendezi nagy sikerű kvíz-estjét.
A tavalyi nagysikerű rendezvény után a magyarországi Brit Kereskedelmi Tanács (British Commercial Council in Hungary, BCCH) idén is megrendezi kvíz-estjét, ahova 3 fős csapatok jelentkezését várják. Az üzleti szféra játékos kedvű tagjai részére létrehozott rendezvényen a csapatok több témakörben is megmérkőznek egymással, többek között számot kell adniuk zenével, sporttal, tudományokkal, hírességekkel, gasztronómiával és művészetekkel kapcsolatos tudásukról.
Tavaly novemberben zajlott a Brit Kereskedelmi Tanács kvíz-estje, amelyen 27 vállalat 38 csapata vett részt. A nagy sikerre való tekintettel az eseményt idén már két fordulóban rendezik meg, várhatóan mintegy 60 csapat közreműködésével.
A nyitó forduló november 14-én lesz a Hotel Intercontinentalban, délután 18 órai kezdettel. Az első körben minden csapatnak ugyanazokra a kérdésekre kell írásban választ adnia. A legjobban szereplők továbbjutnak a második körbe, ahol a műveltség mellett már a gyorsaság is számít: a Mindent vagy Semmit! és egyéb tévés vetélkedőkből jól ismert nyomógombokkal kell elhódítaniuk a válaszadás jogát az ellenfelek elől. Az állva maradt 10 legjobb csapat vehet majd részt a második, egyben záró fordulóban, amely december 5-én lesz a Merlin Színházban. Itt a csapatokra még nagyobb kihívás vár: nem csupán széles műveltségüket és villámgyors reflexeiket, hanem színjátszó- és előadói képességeiket is latba kell vetniük a győzelem érdekében.
De mindez megéri a fáradtságot, hiszen a győztes csapat megkapja a mindenki által hőn áhított címet, ők lesznek 2005-ben a BCCH Budapesti Üzleti Elméi! Ezen kívül természetesen nem szabad elfeledkezni a most még titkos fődíjról sem.
A rendezők a versenyre szeretettel várják mindenki jelentkezését, aki egy jó hangulatú, izgalmas estén szeretne megismerkedni a hazai vállalati élet prominens személyiségeivel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/10/24/egymassal-vetelkedik-a-hazai-gazdasagi-elit/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





