Connect with us
Hirdetés

technokrata

Cégeink a weben

Laptop

Cégeink a weben

Az elmúlt egy évben számottevően nőtt a magyarországi üzleti szféra honlap-ellátottsága, az idegen nyelvek terén azonban nem javult a helyzet.

A mintegy 145 ezer, Internet-eléréssel rendelkező hazai cég közül 53 ezer, azaz kicsivel több mint minden harmadik szervezet van jelen saját vállalati honlappal a világhálón – olvashatjuk a hazai piacokat éves rendszerességgel monitorozó Magyar Infokommunikációs Jelentés legfrissebb kiadásában. Az összes, legalább 1 főt foglalkoztató és személyi számítógéppel rendelkező, közel 187 ezer hazai cégre vetítve ez nagyjából 28 százalékot tesz ki, ami 8 százalékponttal magasabb a 2004 hasonló időszakában mértnél.

Az egyes szegmensek penetrációs mutatóit összehasonlítva jelentős különbségek figyelhetők meg, a vállalatméret növekedésével a PC-t használó cégek egyre nagyobb hányadát találhatjuk meg az Interneten. A legkedvezőbb a nagyvállalatok helyzete, bár négyből egy cégnek ebben a körben sincs még honlapja. A mutató az 1-9 fős mikrovállalkozásoknál a legalacsonyabb, mindössze 23 százalékra tehető.

Leszakadóban a vidékiek
Biztató viszont, hogy az elmúlt egy évben a hazai cégek honlap-ellátottsága számottevő mértékben emelkedett, mintegy 15 ezer cég készítette el első weboldalát. Ahogyan az Internet-ellátottságban a kisebb szervezetek dinamikus felzárkózása figyelhető meg, a honlapok tekintetében is fokozatosan csökkennek a szegmensek közötti különbségek – mutatnak rá a BellResearch elemzői. A tavalyi növekedéshez a legnagyobb arányban a mikrovállalatok járultak hozzá: az új “honlap-tulajdonosok” 90 százaléka, közel 14 ezer cég ebből a körből került ki, és az online megjelenést az idei év végéig tervezőkön belül is hasonló arányt képvisel a legkisebb méretszegmens.

A honlapok elterjedtségét regionális bontásban elemezve kitűnik, hogy a korábbi években megfigyelt eltérések továbbra is fennállnak sőt, a főváros és a vidéki országrészek “távolsága” nőtt. Budapesten az Internet-kapcsolattal rendelkező vállalatok mintegy felének van weboldala (10 fő felett ez az arány 75 százalék), míg a többi régió csupán 21-33 (a 10 főnél többet foglalkoztató szegmensben 43-61) százalékos penetrációs mutatóval jellemezhető.

Aktualizálási szokások
A Jelentésben a kutatók a weboldalak fejlesztési és karbantartási, frissítési gyakorlatát is vizsgálják. Az Interneten jelen lévő, 10 fő feletti cégek mintegy kétharmada havi rendszerességnél ritkábban aktualizálja a honlapján megjelenő információkat.

Noha a teljes üzleti szférát átfogó kutatás idei adatfelvételének időpontjában Magyarország már közel egy éve volt az Európai Unió tagja, a magyarországi céges weboldalak idegennyelv-tudása a tavalyi helyzethez képest egyáltalán nem javult. A 10 fő feletti vállalatok honlapjainak több mint fele (53 százaléka) csak magyarul “beszél”, míg nagyjából minden tizediknél csupán az oldalak egy kisebb része érhető el valamely idegen nyelven.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/09/21/cegeink-a-weben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés