Laptop
Linuxos notebook a Dell kínálatában
Megjelent a francia Mandriva Linux az amerikai forgalmazó kínálatában.
A Dell, mint az egyik legnagyobb, számítógépek értékesítésével foglalkozó cég, bejelentette a minap, hogy az Egyesült Államokban egy olyan notebookot dob piacra, amelynek érdekessége, hogy nyíltforrású operációs rendszert használ. Ennek egyértelmű költségcsökkentő szerepe van, hiszen így nem kell a felhasználónak kifizetni az akár 100 dollárnál is többe kerülő Windows-t.
Külön meglepetés, hogy az USA-ban kevésbé ismert, európai Mandriva Linux kerülhetett fel a Dell Latitude 110L modelljére. A disztribútor közlése szerint a Dell ezzel a lépéssel csak követte nagy riválisát, a Hewlett-Packardot, amely már korábban is kínált linuxos noteszgépeket ügyfelei számára.
Maga a notebook az Intel Centrino platformjára alapul, így nem meglepő, hogy egy 1,4, 1,5 vagy 1,7 GHz-es órajellel bíró Pentium M/Celeron processzor teljesít benne szolgálatot. A CPU mellé alapkiépítettség esetén 256 MB-nyi operatív tár jár, amelyet 1280 MB-ig lehet bővíteni. A hordozható számítógép körülbelül 1000 dolláros áron kerül forgalomba, az ár a választott konfigurációtól függ természetesen.
A 2,8 kilogrammos eszköz grafikus vezérlőjét az Intel Graphics Media Accelerator 900-as megoldásban tisztelhetjük, kijelzője pedig XGA felbontásra képes. A külvilággal való kommunikációért egy 56 kbps-os modem és egy 10/100 Mbps-os Ethernet LAN csatoló felel. Opcionálisan azonban lehetőség nyílik vezetékmentes hálózati csatlakozás beépítésére is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/09/19/linuxos-notebook-a-dell-kinalataban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





