Laptop
Túlhevülő akkumulátorok: nagyszabású visszahívási program
Közel 130 ezer notebook akkumulátor visszahívását rendelte el az Apple Computer, miután több esetben is túlmelegedést tapasztaltak az eszközökkel kapcsolatban.
Az Apple-nek nem ez az első esete, hogy kénytelen egy-egy noteszgép-sorozatának valamely tagját, tagjait érintő elemet (jelen esetben az akkumulátorokat) kicserélni. Gondoljunk csak a tavaly nyáron történt hasonló eseményre. Habár ez a folyamat egyáltalán nem nevezhető olcsónak, a cég többször is vállalkozott már rá, hogy megőrizze vásárlóinak bizalmát. Nincs ez másként most sem.
Nemrég kiderült, hogy egyes Powerbook G4 és Ibook G4 noteszgépek akkumulátorai képesek a túlmelegedésre. A vállalat bejelentette, hogy az elmúlt időszakban hat ilyen esetről érkezett hozzájuk jelentés (ebből kettő az Egyesült Államok területéről, a másik négy a világ minden tájáról). Egy vizsgálat során kiderült, hogy a problémás energiaforrások mint a dél-koreai LG Chem gyárából származnak, és gyártási hiba áll a jelenség hátterében. A gyártó cég ugyanis ezen akkumulátorok egy részében belső rövidzárat helyezett el (bizonyára véletlenül), aminek túlmelegedés, legrosszabb esetben akár öngyulladás is lehet a következménye.
Mindez a tavaly október és az idén május között leszállított 12 és 15 colos noteszgépeket (illetve azok akkumulátorát) érinti. Az Apple a további balesetek megelőzése érdekében indította el kampányát, ám azt leszögezte, hogy a gazdasági felelősség nem őt terheli. Steve Jobs cégének közlése értelmében a cseréből adódó költségeket a beszállító fogja állni, habár ez a felhasználók szemszögéből semmi változást nem jelent, nekik természetesen nem kerül pénzükbe a hiba kiküszöbölése. A notebooktulajdonosokat segítendő, az Apple külön weboldalat hozott létre a program számára.
Végül a legfontosabb – a következő modellszámozású noteszgépek érintettek:
– 12 colos G4 Ibook – A1061, illetve a HQ441 és a HQ507 sorozatszámok közé eső példányok
– 12 colos G4 Powerbook – A1079, illetve a 3X446 és a 3X510 sorozatszámok közé tartozó darabok
– 15 colos G4 Powerbook – A1078, illetve a 3X446 és a 3X509 sorozatszámok közé jutó példányok
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/05/23/tulhevulo-akkumulatorok-nagyszabasu-visszahivasi-program/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





