Connect with us
Hirdetés

technokrata

Exeem, a Bittorrent utódja

Laptop

Exeem, a Bittorrent utódja

A file-csere új generációja?

Amint arról már korábban beszámoltunk, a nagyobb Bittorrent website-okat nemrég komolyan megfenyegette a filmkiadókat tömörítő Motion Picture Association of America, azaz röviden az MPAA. Többek között ennek „köszönhető”, hogy az olyan nagy site-ok közül, mint például a szlovén Suprnova, már jópár kénytelen volt bezárni „kapuit”. A pereskedést el lehet azonban kerülni, mégpedig a P2P szoftverek továbbfejlesztésével, jogilag még kevésbé támadható formába való öntésével. A tavalyi év utolsóelőtti napján jelentették be az Exeem névre keresztelt megoldást, mely voltaképp a Kazaa-hoz és a Bittorrenthez hasonlítható; a múlt héten aztán a nagy nyilvánosság is betekintést nyerhetett a szoftver „lelkébe”.

A pénteken bemutatott Exeem a Bittorrent nagy sebességét ötvözi a Kazaa és az Edonkey globális keresési képességével. A fejlesztők szerint azonban nem a Bittorrent másolatát hozták létre, hanem egy teljesen új peer to peer alkalmazást. A Bittorrent esetében ugyanis szükség van egy olyan elosztóhelyre, ahol az egyes torrentfile-okra mutató linkek találhatók, ezt pedig „könnyen” ellehetetlenítik a gyakorlatilag korlátlan anyagi bázissal bíró kiadók.

Magáról a fejlesztőről (Swarm Systems) meglehetősen keveset lehet tudni. A cég website-ja egy karib-tengeri szigeten, Nevis-en található szerverre mutat, habár a szoftver fejlesztői szerte a világon laknak. Ennél többet azonban nem árult el Andrej „Sloncek” Preston, aki a Swarm Systems-et képviseli, s aki felelős volt a ma már nem működő Suprnova oldalért is.

A szoftver kinézete nem lesz szokatlan azok számára, akik már használtak file-megosztó alkalmazást. Rendelkezik keresőoldallal, ahol mások által megosztott állományok után lehet kutakodni, és természetesen az alkalmazással meg (vissza) is lehet osztani tartalmakat. Preston elmondása szerint a hálózat hasonlóképpen működik, mint a Kazaa által használt Fasttrack. Néhány, véletlenszerűen kiválasztott, a szoftvert futtató ember számítógépe node-dá válik, azaz olyan egység lesz a hálózatban, mely forgalomirányító funkciókat tölt be.

Azok, akiknek már lehetőségük nyílt kipróbálni a programot, nem voltak túlságosan jó véleménnyel róla, és ezért elsősorban a belecsomagolt adware alkalmazásokat okolták. Többek között olyan, „közutálatnak” örvendő alkalmazásokról van itt szó, mint a Cydoor Technologies által létrehozott adware eszköz vagy a LookSmart eszköztár, mely az Internet Explorerbe integrálódik bele. Ráadásul sokak szerint voltaképp az Exeem nem is hoz szinte semmi újdonságot a többi peer to peer alkalmazáshoz képest, csupán a felhasználó identitását rejti el – habár pont ez az, amire a jogvédett, illegálisan terjedő tartalmakat töltögetőknek szükségük van.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2005/01/26/exeem-a-bittorrent-utodja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés