Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft vezérigazgatója Budapesten

Laptop

A Microsoft vezérigazgatója Budapesten

Steve Ballmer itt-tartózkodása alatt találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

2004. október 7-én hazánkba látogatott a nemzetközi gazdasági élet egyik meghatározó személyisége, a Microsoft Corporation vezérigazgatója, Steve Ballmer. Látogatása során találkozott a magyar kormány miniszterelnökével, valamint a vállalat kiemelt hazai partnereivel és ügyfeleivel.

Európai körútja keretében fél napot töltött el hazánkban, Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatója, aki 2000-ben vette át a cég irányítását Bill Gatestől. A világszerte elismert üzletember itt-tartózkodása alatt találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, majd két nagyszabású rendezvényen vett részt, ahol előadást tartott a Microsoft hazai partnerei és ügyfelei számára.

A kormányzati találkozó keretében szó esett arról, hogy a Microsoft Magyarország miként lehet a kormányzat aktív támogatója a kormányprogramban megfogalmazott célok megvalósításában, különös tekintettel az információs társadalom és a tudásbázis alapú gazdaság kiépítésére. A kormány célkitűzései közt szereplő olyan programok kapcsán, mint a számítógépes ismeretek és az internet-használat elterjesztése, Ballmer hangsúlyozta, hogy a Microsoft Magyarország máris kiemelkedő eredményeket tud felmutatni ezeken a területeken, és készen áll a további együttműködésre.

Hivatkozással a Microsoft megbízásából végzett legfrissebb IDC tanulmány eredményeire Ballmer elmondta, hogy a Microsoft világszerte – és Magyarországon is – fontos indikátora a gazdasági növekedésnek. A felmérés adatai szerint a Microsoft és partnerei Magyarországon mintegy 36 ezer szakembert foglalkoztatnak. Emellett a Microsoft által előállított minden egyes dollár további 7,50 dollárt generál olyan vállalatoknál, amelyek Microsoft operációs rendszerekkel működő hardvereket vagy szoftvereket forgalmaznak, vagy azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak.

A kormányprogramban megfogalmazott elektronikus közigazgatási megoldások – mint az elektronikus önkormányzat, az elektronikus szolgáltatások és a digitális aláírás általánossá tétele – kapcsán Ballmer felajánlotta a Microsoft támogatását Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és az általa vezetett új kormánynak, hiszen a vállalat nagy tapasztalatokkal és széleskörű megoldásokkal rendelkezik az E-kormányzati rendszerek bevezetése és üzemeltetése terén.

„Az egyik legjobb és legkézenfekvőbb módja az állam által nyújtott szolgáltatások modernizálásának, ha azokat az Interneten keresztül is elérhetővé tesszük. Ezáltal az állampolgárok könnyebben és gyorsabban hozzájuthatnak a legkülönfélébb információkhoz, lehetővé válik számukra az elektronikus ügyintézés, mindez pedig jelentős költségmegtakarítást eredményez az állam számára.” – mondta Ballmer. „A Microsoft Government Gateway programcsomagjára alapozva – melyet az angol kormánnyal közösen fejlesztettünk ki – vállalatunknak megfelelő eszköz áll a rendelkezésére ahhoz, hogy segítsen Európa kormányai számára, az e-kormányzati programok kiépítésében és gyakorlati megvalósításában.”

A megbeszélés során szóba került a Microsoft Kormányzati Biztonsági Programja (Government Security Program) is, melyhez hazánk 2004 májusában csatlakozott. Ballmer emlékeztetett arra a szeptemberben tett bejelentésre, mely szerint a Program keretében hozzáférhetővé vált a Microsoft Office 2003 forráskódja is. Ennek révén magasabb szintű együttműködés valósítható meg a Microsoft és a programban résztvevő országok kormányai között.

A kormányzati megbeszélés után Ballmer a Microsoft Magyarország stratégiai partnereivel találkozott, ahol a meghívott vállalatok legfelsőbb vezetői számára bepillantást engedett a Microsoft stratégiájába, különös tekintettel a partnerstratégiára. A vezérigazgató beszélt a nemzetközi IT trendekről, a piaci helyzetről, a Microsoft legújabb elképzeléseiről és a változó piaci igényekre adott válaszairól. A partnertalálkozó keretében átadásra kerültek a 2004-es pénzügyi év partneri díjai:

  • Licencértékesítésben legkiemelkedőbb partner: Számalk Informatika Rt.
  • Legtöbb Gold Certified Partneri címmel rendelkező partner: Grepton Informatikai Rt.
  • Nagyvállalati körben legtöbb licencet értékesítő partner: Hewlett-Packard Magyarország Kft.
  • Kis- és középvállalati körben legtöbb licencet értékesítő partner: Albacomp Számítástechnikai Rt.
  • Legkiemelkedőbb Microsoft Business Solutions partner: XAPT Hungary Kft.
  • Legsikeresebb GTM (Go-to-Market) partner: Humansoft Kft.
  • Legdinamikusabban növekvő partner: KFKI Számítástechnikai Rt.

A délelőtt lezárásaként Steve Ballmer a Microsoft Magyarország közép- és nagyvállalati ügyfelei számára rendezett eseményen tartott előadást, amelyen az ország gazdaságának teljes palettáját képviselő cégek döntéshozói vettek részt. A rendezvényen Ballmer az innováció szerepéről, a nagyvállalatokat érintő IT változásokról, a legújabb biztonsági kihívásokról és a Microsoft Platform előnyeiről beszélt. A 150 résztvevővel megtartott előadás végén Steve Ballmer válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, majd egy fogadásra invitálta a jelenlévőket.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés