Connect with us
Hirdetés

technokrata

Végre támogatja a Sony az MP3-at

Laptop

Végre támogatja a Sony az MP3-at

A Sony nemrég megerősítette, hogy hordozható zenelejátszóiban végre natív támogatást kap a legnépszerűbb audioszabvány – ennek révén a vállalat ugyanis nagyobb sikerrel veheti fel a harcot az Apple Computerrel szemben.

Az MP3 a legelterjedtebb zenei formátum a világon, köszönhetően a széleskörű tömörítési funkciójának illetve annak a ténynek, hogy ebben az állománytípusban nem lehet másolásvédelmi eljárásokat alkalmazni (ezt hivatott kiküszöbölni az idén bejelentett MP3 Surround). A Sony, mint a szórakoztatóipar és a digitális zenelejátszók terjesztőinek egyik legnagyobbika, a walkman létrehozója, bejelentette, hogy változtat stratégiáján, annak érdekében, hogy ezzel az Apple elé tudjon kerülni, már ami a hordozható, digitális zenelejátszók értékesítését illeti.

A lépésre azért van szüksége a távol-keleti konszernek, mert Steve Jobs cégének iPodja a sikeres iTunes zenebolt révén az egyik legkedveltebb lejátszóvá vált, alaposat rúgva az ezen a téren már jó ideje rugalmatlanná vált Sony-ba. Ez utóbbi ugyanis eddig csak a saját jogvédett formátumát használó eszközöket adott ki (ha az audió CD-ket megszólaltatni képes termékeket nem számítjuk ide), az Atrac formátum azonban eleve hátrányból indult, mivel nem állt mögötte olyan háttér, mint az Apple esetében a cég saját zeneáruháza. Ugyan a formátum befelé nyitott, azaz például az MP3-akat át lehet kódolni ilyen típusú zenei file-okba, de ez időigényes és nem nevezhető éppenséggel felhasználóbarátnak.

Márpedig ha a japán vállalat szakít az eddigi merevséggel, akkor az MP3-at gyakorlatilag de facto szabvánnyá teszi ezen a téren (is), hiszen a Sony termékeit mindenhol lehet kapni. A digitális zenéket kedvelők pedig a zenei CD-k után elsőként általában az MP3-mal ismerkednek meg, szinte nincs is olyan számítógép-tulajdonos napjainkban, akinek ne lenne pár ilyen formátumú zenéje a winchesterén vagy CD-i, DVD-i egyikén, a siker tehát előre dobozolható.

Márpedig úgy tűnik, hogy a Sony most aztán tényleg belendül: elsőként egy flash memóriára alapozott hordozható lejátszót tervez kiadni (a megjelenés pontos dátuma még nem ismert), illetve nem hagyja cserben a korábbi készülékeket vásárlókat sem. A források szerint a frissíthető firmware-rel rendelkező termékek tulajdonosai örülhetnek, a vállalat ugyanis egy olyan szoftvert is kiadni tervez, mellyel a jelenlegi típusok is képessé válnak az MP3 formátum kezelésére. Azt is tervbe vették a Sony-nál, hogy megjelennek merevlemezes, MP3-at támogató eszközökkel, e tekintetben azonban még nem született meg a végleges döntés.

Az Atrac térvesztése egyébként nem az első lenne az óriásvállalat életében. Még a múlt század nyolcvanas éveinek elején a Betamax videorögzítési szabadalma maradt alul a VHS-sel szemben (az eredményt bizonyára mindenki tudja, tapasztalta). A szintén saját fejlesztésének tekinthető Memory Stick szintén az eszközgyártók támogatásának hiányától szenved, s ez lehet a sorsa az Atrac másolásvédelmi eljárásnak is.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/27/vegre-tamogatja-a-sony-az-mp3-at/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés