Connect with us
Hirdetés

technokrata

Mindentudás Egyeteme: Szeptember 6-án elindult az ötödik szemeszter!

Laptop

Mindentudás Egyeteme: Szeptember 6-án elindult az ötödik szemeszter!

A Matáv és az MTA közös szervezésében 2002. szeptemberétől neves tudósok tartanak egy-egy közérthető előadást szakterületük legfrissebb tudományos ismereteiről a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Matáv által kezdeményezett program célja áttekinteni és az érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé tenni napjaink legmagasabb szintű tudományos ismereteit.

Berend T. Iván “A globalizáció és hatása a centrum-periféria kapcsolatokra Európában” című előadásával szeptember 6-án elkezdődött a Mindentudás Egyeteme új szemesztere.

A 2002 szeptemberében indított sorozatban – amelyet a Magyar Tudományos Akadémia, a Matáv és az Axelero Internet közösen kezdeményezett – az eddigi négy szemeszteren 77 előadás hangzott el, Budapesten, Pécsett, Szegeden, Veszprémben, és 2004 májusában a Mindentudás Egyeteme megtartotta első határon túli előadását is, a szlovákiai Komáromban.

A rendezvénysorozat várhatóan folytatja a megkezdett hagyományokat, a szélesebb ismertség érdekében tovább erősíti a közvetlen kapcsolatot nézőivel, ezért az eddig meglátogatott egyetemi városok mellett idén decemberben Debrecenben, előtte pedig Erdélyben tart egy-egy előadást.

A Matáv és az Axelero támogatásával megvalósuló Mindentudás Egyeteme díjtalanul látogatható előadásainak anyaga az Interneten is elérhető.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/08/mindentudas-egyeteme-szeptember-6-an-elindult-az-otodik-szemeszter/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés