Connect with us
Hirdetés

technokrata

IHM-OM: Miniszteri bemutató

Laptop

IHM-OM: Miniszteri bemutató

Újjáépülő informatikai közmű teszi lehetővé a digitális tananyagok gyors elérését.

2004. szeptember 7-én Magyar Bálint oktatási miniszter és Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Műholdas Adatszórás pályázatról, a Közháló Programról és a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) fejlesztéséről.

Az oktatás tartalmának, a tananyagoknak a fejlődése, változása tetten érhető a mindennapokban – elég csak összehasonlítani az általunk és gyermekeink által tanult tananyagot. A munkaerőpiaci és a korunknak megfelelő általános életviteli igények azonban az ismeretek gyarapodásán kívül egyéb képességek, készségek kifejlesztését is elvárják az oktatástól. Az idegen nyelvek ismerete, a számítógépek kezelésének képessége, valamint az önálló tanulás mind olyan „kompetencia”, amelyet a modern oktatástól elvárhatunk.

Az Oktatási Minisztérium az EU ajánlásaival összhangban nagy hangsúlyt fektet az élethosszig tartó tanulás alapkompetenciáira épülő oktatási módszertanok bevezetésére a közoktatásban is. Ezen törekvés egyik eszköze (az oktatáskutatás, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében végzett oktatási programcsomag-fejlesztések mellett) az oktatás-tanulás támogatása digitális tananyagokkal és egyéb, az oktatást kiegészítő digitális tudáselemekkel a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) program keretében.

Az SDT webes felületen keresztül a Sulinet portálon érhető el, egy tananyagszerkesztő és egy csoportos szerkesztést segítő modullal együttesen. A program 2004 szeptemberétől vált hozzáférhetővé a középiskolai földrajz és történelem anyagokat felölelően. Ezt egészíti ki a Sulinet Elektronikus Könyvtár, amely a tananyaghoz kapcsolódó könyveket, kordokumentumokat tartalmaz majd.

További, az oktatásban kiválóan használható segédanyagok az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által “Digitális oktatási segédanyagok fejlesztése” címmel meghirdetett pályázat eredményeként létrejövő tartalmak és a Nemzeti Audiovizuális Adattár (NAVA) filmjeinek tömege is, amelyek 2004. december 31-éig, folyamatosan válnak elérhetővé.

A közháló 2004 szeptemberéig eljutott csaknem 2.000 iskolába, továbbá művelődési házakba, valamint az IHM eMagyarország Programjához kapcsolódó intézményekbe és teleházakba is.

IHM „Műholdas adatszórás” című, IHM-ITP-24 jelű pályázata lehetővé teszi gimnáziumok, szakközépiskolák és szakiskolák számára, hogy műholdas adatszórás segítségével jussanak az oktatási segédanyagokhoz. A pályázaton valamennyi érvényes pályázati anyagot benyújtó iskola nyert.

Az IHM a „Középiskolai multimédiás prezentációs eszközök” — digitális zsúrkocsi-projektként emlegetett — pályázatával iskolai környezetbe jól illeszkedő, egyszerűen kezelhető, ám sokoldalú, a hagyományos és a legmodernebb prezentációs technikákat egyaránt ötvöző „zsúrkocsikat” és „bőröndöket” is eljuttatott a pályázatán induló 1110 középiskoláknak. Az eszközök kiválóan alkalmazhatók az OM Sulinet Digitális Tudásbázisának keretében létrejött, valamint az IHM “Digitális oktatási segédanyagok fejlesztése” címmel meghirdetett pályázatának eredményeképpen születő tartalmak gyakorlati alkalmazásában.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/08/ihm-om-miniszteri-bemutato/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés