Laptop
Letölthető a Windows XP SP2-t támogató 4-es ICQ
Videobeszélgetés ismerőseinkkel, IRC-szerű csevegés egynél több emberrel egyszerre – néhány újdonság a közkedvelt üzenőkliens legfrissebb, szabadon letölthető változatából.
Közel fél évvel a 4.0-s ICQ Lite első megjelenése után ismét kapott egy kisebb frissítést a kliensprogram, a Windows XP SP2 apropójából. A tavaszi megújulás sok változást hozott magával: a grafikus kezelői felület a korábbinál jobban testre szabhatóvá vált – például shortcutokat lehet hozzáadni, melyek a felhasználó kedvenc funkcióinak elérését teszik könnyebbé. Megjelent az úgynevezett szuper üzenet – a ˝hagyományos˝ üzenettől eltérően az egymással beszélő felek egy, önmaguk által megválasztott kisképet is láthatnak egymásról. Ezt ki lehet választani egy előre létrehozott, rajzolt elemekkel bíró listából (image gallery), de természetesen saját képek beillesztésére is van lehetőség. Megjelent az úgynevezett Multi User Chat is, amely IRC-szerű beszélgetést tesz lehetővé kettőnél több ember között, egyszerre.
Megváltozott ezenfelül a születésnapi emlékeztető is, habár az alapvető funkciója maradt ugyanaz, amit korábban is megszokhattunk. Újdonság a tray notification névre keresztelt képesség is, ami akkor lép működésbe, ha egy olyan felhasználó üzen számunkra, akivel eddig nem beszélgettünk. Egy gyors áttekintés segíthet eldönteni, hogy azonnal akarunk-e reagálni az üzenetére, vagy még várhat. Legfontosabb változása a kliensnek talán az ICQ Xtraz center megjelenése. Ez egy olyan dinamikus és interaktív központ, mely lehetővé teszi az összes új feature-höz való hozzáférést. Innen lehet például másokkal online játékokat kezdeményezni, új funkciókat telepíteni stb.
A most kiadott, a 4.12-es verzió kisebb változtatásokat és javításokat tartalmaz: például a telepítő-varázsló problémáit kiküszöbölték a fejlesztők. Természetesen nem maradhatott ki a napjainkban népszerű Windows XP SP2-höz való optimalizálás sem, ezenfelül a fejlesztők szerint az új változat jobban használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. Szintén időt áldoztak a helyi változatok kompatibilitásának növelésére is. Az alig több mint 3 MB-os telepítő-állomány szabadon letölthető a Terminal Download szerveréről is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/06/letoltheto-a-windows-xp-sp2-t-tamogato-4-es-icq/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





