Laptop
IHM: ´Savanyú Rogán kakaója´
Az alábbiakban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közleménye olvasható:
”Rogán Antal 2004. szeptember 3-ai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az IHM a lehető legkörültekintőbben járt el az óvodai számítástechnikai eszközök beszerzésével kapcsolatban. Ahogyan ez Rogán éppen soron következő „kakaós” sajtótájékoztatóján osztogatott nyilvános jegyzőkönyvből is kiderült, 2003 végén egyértelművé vált, hogy a Központosított Közbeszerzés rendszerébe nem kerülhetett be óvodai számítógéprendszer, mert az irodai tevékenységet végző közigazgatási szervezeteknek ilyen eszközre nincs szükségük.
Ugyanakkor az IHM kiemelt céljai közé tartozik a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok informatikai felzárkóztatása, különös tekintettel a szegény falvakban, kerületekben élő gyermekeké. Ezért a minisztérium nyílt közbeszerzési eljárást indított az MKGI közreműködésével, mely lehetővé tette, hogy az IBM által adományként átadott eszköznél sokkal magasabb minőségi és szolgáltatási követelményeket fogalmazzunk meg a várt beszállítókkal szemben. Így az óvodákba a Kermi gyermekbútorokra megállapított minőségi és biztonságtechnológia elvárásainak és életkori sajátosságainak megfelelő speciális eszköz jutott el.
Javasoljuk, hogy Rogán Antal keressen egy olyan internetes boltot, amely vállalkozik arra, hogy egy ilyen egyedi számítástechnikai terméket az Egyesült Államokon belül érvényes 2.000 dolláros áron, a tengeren túlra szállítson. Emellett biztosítsa az általa kért speciális igényeket és garanciális szolgáltatásokat, a magyar nyelvű szoftvereket, majd mindezeket juttassa el Cibakházára, Tiszaszőllősre és még 267 faluba országszerte. Valószínűleg nem fog meglepődni, hogy nem talál ilyet.”
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2004/09/06/ihm/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





