Technikai lehetőségeinek határaihoz értünk – a szükséges lépések megtörténtek

A második generációs (2G), elsődlegesen beszédátviteli célra tervezett digitális mobil rendszer, a GSM – a továbbfejlesztett (Phase 2+), adatátvitelre kiterjesztett, csomagkapcsolt változataival (GPRS, EDGE) együttesen is – lassan elér a technikai lehetőségeinek határaihoz. A nagyobb átviteli sebesség iránti igény hazánkban is szükségessé tette egy új, más technológiai alapon nyugvó mobil rádiótávközlő rendszer, a 2 Mbps adatátviteli sebességet biztosító, harmadik generációsnak (3G) nevezett UMTS bevezetésének az előkészítését. (Az UMTS a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) keretében, a világ különböző szabványosítási intézményei, kutatóintézetei együttműködésével kidolgozott IMT-2000 szabványcsalád tagja.)

Az igények társadalmi oldalról is megjelentek, az Információs társadalomhoz vezető út egyik változatát, a mobil szélessávú hozzáférési platformot a 3G valósítja meg. A kiterjesztett spektrumú kódosztásos, többszörös hozzáférésű (WCDMA) rendszer átviteli kapacitását az alábbiak szerint definiálják:

• Minimum 144 kbps nagysebességű (vonat, gépkocsi) járművel közlekedése esetén;
• 384 kbps gyalogos közlekedés esetén;
• 2 Mbps (vagy magasabb) beltéri használatkor (kvázi fix készülékkel).

Az UMTS az eddigi, 2. generációs mobil rendszerekhez képest sok előnnyel, újdonsággal rendelkezik. Főbb tulajdonságai, sajátosságai az alábbiakban foglalhatóak össze:

• Globális, azaz – részben a ma még csak tervezett állapotú, de kijelölt frekvenciasávval rendelkező műholdas komponensének köszönhetően – a világ bármely pontján elérhetővé teszi a felhasználókat, beleértve a sivatagokat, az őserdőket, a sarkkörökön túli területeket is;
• Az alkalmazások (tartalomszolgáltatások) eddig nem látott széles körét biztosítja majd a felhasználók részére (mint például videotelefon, e-kereskedelem, “video on demand”, online vásárlások);
• Támogatja a mobil Internetet és más multimédiás szolgáltatásokat, (fix vagy változó adatforgalmi sebesség, igény szerinti sávszélesség, aszimmetrikus oda- és visszairányú adatsebesség, multimédiás posta tárolása és továbbítása, 2 Mbps-ig terjedő szélessávú hozzáférés) / a fejlesztés alatt álló nagysebességű oda-irányú csomaghozzáférés, a HSDPA megvalósulásával a 10 Mbps letöltési adatsebesség is elérhetővé válik majd/;
• A mind mobil, mind állandóhelyű felhasználást lehetővé tevő készülékekkel, a fejlesztési célul kitűzött, minden 3G szabvány fogadására alkalmas úgynevezett szoftverrádióval (SDR) megvalósulhat a világméretű barangolás (roaming), univerzálissá téve a harmadik generációs mobil rádiótávközlő hálózatot;
• Lehetővé teszi az előfizetők földrajzi pozíciójának meghatározását és annak közlését mind a hálózat, mind a készülék számára;

Az UMTS hálózat kezdetben mindenhol szigetszerűen épül ki (így lesz ez nálunk is), elsődlegesen a mai GSM/DCS ”hot-spot”-okban, ahol egyrészt a legnagyobb forgalom van (időszakos forgalmi torlódásokkal), másrészt itt jelentkezik elsődlegesen a nagyobb adatátviteli igény is, amit már a 2.5G-nek nevezett GPRS sem tud lekezelni.

Az UMTS hálózatok zökkenőmentes bevezetését hivatott elősegíteni többek között a hot-spot-okon kívüli GPRS bázisállomások számának (a GPRS ellátottságnak) a növelése illetve a GSM(GPRS)/UMTS kétnormás (dual-mode) és GSM/DCS/UMTS többsávos (multi-band) terminálok megjelenése. Az UMTS szabványosítási folyamat biztosította, hogy a GSM szolgáltatók eddigi beruházásai minél nagyobb mértékben felhasználhatóak legyenek az UMTS bevezetése során, ezzel is elősegítve az új hálózat kiépítési/beruházási költségeinek a csökkentését.

Az UMTS bevezetése az eredetileg tervezett határidőkhöz képest jelentős késedelmet szenvedett. Az UMTS engedélyek kiadása az Európai Parlament és a Tanács úgynevezett „UMTS Határozata” alapján (128/1999/EC) a legtöbb EU tagállamban 1999-2002 között megtörtént azzal, hogy a szolgáltatást 2002. január 1-jével a tagállamokban meg kell kezdeni.

Ehhez képest a kereskedelmi szolgáltatás megkezdésének éveként csak a 2003. évet tekinthetjük és ez is csak néhány országra korlátozottan igaz. Ennek okai – elsődlegesen annak következtében, hogy az UMTS bevezetését nem a valós piaci igények megjelenése, hanem politikai döntés váltotta ki – a következőkben összegezhetőek:

A döntéshozatal idején még:

• Nem voltak kidolgozattak, kiforrottak a 3G-s szabványok;
• Nem állt rendelkezésre a szükséges berendezés-háttér (hálózati elemek, készülékek);
• Nem állt rendelkezésre a szükséges pénzügyi háttér (részben a kezdeti engedélyeztetési eljárások következtében);
• Nem voltak kifejlesztve az UMTS műszaki előnyeit, lehetőségeit kihasználó alkalmazások (tartalom-szolgáltatások);
• Nem térült még meg kellő mértékben a korábbi műszaki fejlesztésekre (GPRS, EDGE) fordított összeg, így nem volt meg a kellő mértékű érdekeltség a szolgáltatók részéről az új technológia bevezetése iránt;
• Nem jelent még meg a nagyobb adatátviteli sebességre, átviteli kapacitásra vonatkozó olyan tömeges igény, amely már nem volt kielégíthető a meglevő GSM/GPRS hálózaton.

Mintegy 4 év kellett, hogy elteljen ahhoz, hogy Európában az UMTS szolgáltatások iránt a tényleges piaci igény megjelenjen és a távközlési (és a mögötte álló bank-) szektor kiheverje átmeneti – nagy részben a kezdeti UMTS engedélyezési eljárások okozta – recesszióját.

Ezzel megkezdődött a piaci folyamatokba beavatkozó központi (politikai és idő előtti) döntés következtében felborult távközlési piaci egyensúly helyreállási folyamata. A távközlési kormányzat (IHM) és a hírközlési hatóság (NHH) közös előkészítő munkája az UMTS frekvenciahasználati jogosultság elnyerését célzó pályázat ez évi kiírásáról így megfelelő időben meglépettnek tekinthető.