Laptop
Újabb kedvezményes hitel a Sulinet Expressz programhoz
Hamarosan 430 kereskedő, mintegy 850 boltjában lesz elérhető az új áruhitel.
Kedvezményes áruvásárlási kölcsönt kínál július elsejétől a Postabank mindazoknak, akik a Sulinet Expressz program keretében vásárolnak számítástechnikai eszközöket.
A kezdés napján közel 300 kereskedő 350 boltjában volt igényelhető a kölcsön, ám tárgyalások folynak további 130 kereskedő bekapcsolásáról a programba. Így hamarosan 430 kereskedő, mintegy 850 boltjában lesz elérhető az új áruhitel.
A pénzintézet közleménye szerint a Sulinet Expressz Kölcsön 12, 24 vagy 36 hónapos futamidőre, 35 ezer és 500 ezer forint közötti összegre vehető fel, mindössze 23-25 százalékos teljes hiteldíj mutató mellett. A havi törlesztő részlet 100 ezer forint hitelre, egy éves időtartamra 9.233 forint, három évre pedig 3.682 forint.
A 2003-as évre vonatkozó SZJA törvény lehetővé teszi, hogy az oktatási szférában dolgozók, felsőoktatásban vagy felnőttképzésben részt vevők, illetve azok az adóalanyok, akiknek gyermeke tanuló, évente 60 ezer forintot leírjanak adójukból, ha a Sulinet Expressz programban résztvevő cégektől vásárolnak számítástechnikai eszközöket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/07/13/ujabb-kedvezmenyes-hitel-a-sulinet-expressz-programhoz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





