Laptop
Romlik az Apache forráskódja?
Egy forráskód-elemző cég szerint az Apache Web szerver szoftver kódja a versenytársak szintjén áll jelenleg.
A Reasoning nevű, forráskód-elemzéssel foglalkozó cég szerint a 2.1-es Apache Web szerver szoftverkódja minőségét tekintve körülbelül abba a fázisba jutott, ahol a konkurencia termékei is megtalálhatók. A tanulmány úgy találta, hogy ezer soronként átlagosan 0,53 hiba található – a többi, kereskedelmi szoftver átlaga 0,51 ezer sorra kivetítve.
Ennek az eredménynek a birtokában az elemzők arra a megállapításra jutottak, hogy a nyíltforrású szoftver olyan struktúráltsági szintet ért el, mint a szellemi jogok védelmével bíró egyéb vetélytársak. Ugyanakkor a Reasoning azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nyíltforrású programok rendelkeznek a jogvédett termékeknél jobbá válás lehetőségével. Ezt a kijelentést a nyílforrású eszme és az ellenőrzési folyamat közötti szoros összefüggéssel indokolta Jeff Klagenberg, az elemzőcég projektmenedzsmentjének igazgatója.
Lássunk tisztábban: egy korábbi elemzés során a Linux TCP/IP kezeléséért felelős részét elemezték. A hálózatok közötti kommunikációt biztosító standardot kezelő Linux komponens hibaszintje átlagosan mindössze 0,1 volt, ezer sort tekintve. Akkor ezt egy kiforrott kódnak tartották.
A Reasoning egyben bejelentette következő tanulmányának tárgyát is, mely a Tomcat lesz. A Tomcat az Apache azon modulja, mely lehetővé teszi a webszerverek számára Java programok futtatását. Ennek a tanulmánynak az elkészültére körülbelül két hetet kell várni, mondta Tom Fry, a cég marketingigazgatója.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/07/01/romlik-az-apache-forraskodja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





