Laptop
Megújult a Lindows
A Lindows-t fejlesztők nagy iramot diktálnak, legalábbis a verziószám emelkedését tekintve mindenképp. A 4-es változat már elérhető.
A hét közepén indult útjára a Lindows 4-es verziója, mely számos újdonságot hordoz magában – leginkább az internetezés területén járva a felhasználók kedvében. A fejlesztők ugyanis sok figyelmet fordítottak a nem kívánt e-mailek és webes reklámok kiszűrésének, levévén ezen teher nagy részét a felhasználó válláról. A SpamSafe nevű alkalmazás ugyanis képes megfelelő hatékonysággal blokkolni a postafiókokat elárasztó spameket; míg az AdSafe a felugró ablakok eliminálásában jeleskedik.
Ezen felül – a fejlesztők szavaival élve – drámai fejlődés tapasztalható a PC-s hardverek támogatottsága terén. Többek között ennek is köszönhető, hogy egy átlagos felhasználó, aki átlagos hardvereszközökkel rendelkezik, körülbelül 10 percet kell, hogy a számítógép előtt telepítéssel töltsön. Ennyi, vagy még ennél is kevesebb idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a Lindows 4.0 az alapoktól indulva teljesen készen álljon a használatra.
Michael Robertson, a Lindows vezérigazgatója elmondta, hogy az úgynevezett Zero Maintenance képesség révén nemcsak a telepítéskor fogják a felhasználó kezét, hanem a mindennapi használat során is. Az új funkció révén ugyanis a legtöbb alkalmazás telepítésére vagy frissítésére elég egy-két egérkattintás.
Az új operációs rendszer már hozzáférhető: a cég weboldalán ugyanúgy be lehet szerezni, mint a kereskedőktől, vagy az olcsó árkategóriába szánt PC-kkel előre telepített állapotban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/06/27/megujult-a-lindows/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





