Laptop
Létéért küzd a Linux? A Sun védett, a HP és a Red Hat nem
Újabb, a Linuxokban érdekelt vállalatok adtak hangot az ügyben, és úgy tűnik, a nagyok egy része az SCO mellé áll (de legalábbis nem az IBM-hez).
A Sun bejelentette, hogy Solaris operációs rendszere nem érintett az SCO által kirobbantott intellektuális jogokért folyó csatározásban. Scott McNealy, a cég vezetője kijelentette, hogy évekkel ezelőtt ˝egy nagy zsák pénzt˝ fizettek azért az SCO-nak, hogy szabad kezet kapjanak az operációs rendszert illetően. McNealy egyben kifejtette reményét és véleményét is: a Sun vezére reméli, hogy az ügy nem árt a nyíltforrású szoftverfejlesztésnek, ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a szerzői jogok védelmét be kell tartani.
Nem ilyen ˝szerencsés˝ a HP és a Red Hat, melyek mindketten kaptak az SCO azon leveléből, melyet még a múlt héten küldött szét a UNIX-licenc birtokos. A HP ProLiant szervereinek egy jelentős része (körülbelül 15 százaléka) Linuxszal kerül forgalomba, s a Red Hatnek is van vesztenivalója – habár Matthew Szulik (a Red Hat vezére) kijelentette, hogy körmeszakadtáig védelmezni fogja a céget.
A Microsoft bejelentése szerint az SCO mellé állt; Redmond bejelentette, hogy licencelni fogja az SCO Grouptól a UNIX forráskódját. A hivatalos bejelentés szerint azért, hogy szoftvereik és egyéb fejlesztéseik valamint a UNIX közötti együttműködést fejlesszék. A háttérben azonban azt sejtik, hogy a Microsoft igyekszik kihasználni a lehetőséget, hogy padlóra küldje ellenfelét.
Mint március elején már beszámoltunk róla, az SCO Group egymilliárd dolláros kártérítést szeretne az IBM-től kapni azért, mert szerinte az óriásvállalat megsértette az SCO-val kötött megállapodását. Ezen egyezmény szerint az IBM – annak ellenére, hogy rendelkezik saját változattal (AIX) – licenceli az SCO UNIX technológiáját. A megállapodás értelmében ezt továbbadnia az IBM-nek nincs joga – az SCO szerint azonban pontosan ez történt, mikor a Kék Óriás az ingyenesen terjeszthető linuxok számára is hozzáférhetővé tette a technológiákat.
Az SCO ráadásul a múlt héten kijelentette, hogy a Linux tulajdonképpen a UNIX jogtalan leszármazottja. Egyúttal közölte, hogy felfüggeszti Linux-eladásait, s a UNIX-ra és a webszolgáltatások technológiájára koncentrál. Az SCO Linux és a Caldera OpenLinux felhasználói azonban továbbra is számíthatnak a cég terméktámogatására, mivel az SCO érvelése szerint ezen változatok nem sértik a szoftverfejlesztő szellemi tulajdonjogait.
Egyre szélesebb körben válnak érdekeltté az IT-világban ténykedő cégek és személyek az eset révén. A Microsofton kívül a hétköznapi emberek is kifejezték véleményüket – a hónap elején feltörték az SCO website-ját.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/05/20/leteert-kuzd-a-linux-a-sun-vedett-a-hp-es-a-red-hat-nem/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





