Connect with us
Hirdetés

technokrata

Linus Torvalds igent mondott a Microsoft másolásvédelmi technológiájára

Laptop

Linus Torvalds igent mondott a Microsoft másolásvédelmi technológiájára

A Linux atyja, a jelenleg a Transmeta cégnél dolgozó Linus Torvalds úgy véli, semmi sem állhat annak akadályába, hogy a Microsoft Linuxon is alkalmazhassa DRM technológiáját.

Egy linuxos irányultságú e-maillistára küldte el üzenetét Torvalds. Amint írja, a Linux alapvető szabályaiban semmi olyan nem található, ami miatt a fejlesztőknek blokkolniuk kellene a Microsoft DRM (Digital Rights Management) technológiáját. A DRM eszközök arra szolgálnak, hogy azonosítsák az adott anyaghoz hozzáférő személyt, és lezárják azt, amennyiben illetéktelen hozzáférés történne – ez például egy film esetében lehetetlenné teszi az illegális másolást.

A nyíltforrású szoftverek fejlesztőinek és használóinak szemében az ilyen eljárások korlátozzák a személyes szabadságot, ezért is meglepő Torvalds bejelentése. Ezzel nyilván ő maga is tisztában volt, amikor megírta levelét, hiszen megmagyarázta döntését: a Linux egy operációs rendszer, nem pedig egy politikai mozgalom – az emberek pedig legyenek képesek bármit megtenni rajta, amit szeretnének [akár a legális tartalmak védelmét is]. Igaz, azt is hozzátette, hogy neki személy szerint nincsen szüksége a DRM-re.

˝Azért döntöttem az engedélyezés mellett – még az ezzel elérhető rossz dolgok tudatában is -, mert ha kitiltjuk a lehetőséget, akkor automatikusan a technológia adta előnyök is elvésznek mindenki számára˝ – írta Torvalds. ˝Egyik oka véleményem közzétételének a visszajelzés milyensége volt, mindig is tartottam magam ahhoz az állásponthoz, hogy egy beszélgetés képes megváltoztatni a gondolataimat.˝

Ahogy Torvlads megjósolta, a levelet olvasók körében a kijelentés vitát váltott ki – ugyan sokak elfogadták a Linux pápájának gyakorlatias érvelését, de számos más Linux-rajongó továbbra is szkeptikus maradt vélt vagy valós technikai és társadalmi következmények okán. Sok visszajelzés érkezett a listára, az ellenzők reagálásaiból talán Tony Mantler írását érdemes kiemelni: ˝A Linux DRM-mel való biztonságossá tételét ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki kézből, lapcsere nélkül pókerrel veri meg az ellenfelét, aki viszont előtte lecserélte az összes kártyáját.˝



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2003/04/25/linus-torvalds-igent-mondott-a-microsoft-masolasvedelmi-technologiajara/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés