Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nő a világhálót használó cégek aránya

Laptop

Nő a világhálót használó cégek aránya

Az idei év harmadik negyedévében az 5-nél több főt foglalkoztató hazai cégek körében az Internet-kapcsolattal rendelkezők aránya 76 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 72 százalékról.

A GKI, a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország közös kutatásából kiderül, hogy az idei év harmadik negyedévében az 5-nél több főt foglalkoztató hazai cégek körében az Internet-kapcsolattal rendelkezők aránya 76 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 72 százalékról. A szóban forgó cégek 39 százaléka épített ki saját honlapot, ez az arány azonban nem mutat jelentős változást a bázishoz képest. Az elemzés szerint az elmúlt év az ADSL (digitális aszimmetrikus előfizetői vonal) típusú Internet-csatlakozások sikerét hozta: míg 2001 harmadik negyedévében még csak a vállalatok 2 százaléka fizetett elő ilyen szolgáltatásra, jelenleg az 5 fő feletti cégek 13 százaléka éri el a világhálót ADSL-csatlakozáson keresztül.

Az ADSL elsősorban a modemes kapcsolódások, közülük is főkét az analóg vonali Internet-hozzáférések rovására hódított: s így a modemes analóg és ISDN-csatlakozással rendelkező cégek aránya az egy évvel korábbi 93 százalékról 78 százalékra süllyedt. Növekedett viszont a bérelt vonallal rendelkező cégek aránya, hiszen ma már az Internet-eléréssel rendelkező cégek 14 százaléka választotta ezt a kapcsolódási típust.

A kutatás szerint szélessávú csatlakozások előretörése megállíthatatlannak tűnik, hiszen a várakozások szerint az ADSL kapcsolattal rendelkező cégek aránya ugyanis akár a 23 százalékot is elérheti egy év múlva, további piaci részt hódítva el a modemes csatlakozásoktól.

A felmérés alapján jelenleg a 10 fő feletti magyar cégek 4-5 százaléka értékesíti termékeit és szolgáltatásait az Interneten keresztül, s hasonló azon vállalkozások aránya, amelyek a Világhálón keresztül bonyolítják le beszerzéseik egy részét. A kutatás szerint azonban ez az arány messze alulmúlja az Európai Unió tagországainak hasonló adatait, hiszen például az internetes kereskedelem területén a legelőrehaladottabb skandináv államok közül Svédországban 2000-ben a világhálós értékesítések részaránya elérte a 2 százalékot. Ezzel szemben Magyarországon az internetes értékesítések a vállalatok összes árbevételének 0,1 százalékát tették ki 2001-ben.

A felmérés szerint az internetes kereskedelem fejlődése előtt álló akadályok közül a legjelentősebb az internetes tranzakciók iránti bizalmatlanság, a hagyományos üzleti csatornákhoz és a személyes kapcsolatokhoz való ragaszkodás, az Internethez otthon hozzáférők alacsony aránya, illetve a számítástechnikai és internetes ismeretek hiánya.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés