Connect with us

Hirdetés

technokrata

PDF: táguló határok az Adobe formátuma számára

Laptop

PDF: táguló határok az Adobe formátuma számára

Az eddig maximum statikus szöveget tartalmazó PDF formátum átalakulás előtt áll – közölték az Adobe illetékesei.

Az Adobe Document Server megújul: a cég ígérete szerint a vállalatok a szoftver használatával már nem csak szöveget és képet tartalmazó dokumentumokat készíthetnek majd, hanem média tartalom is megjelenhet egy PDF file-ban – köszönhetően az XML alkalmazásának. Mindezt Julie McEntee, az Adobe termékmenedzsmentjének igazgatója jelentette be. Interaktív dokumentumok – ez a cél lebegett az Adobe fejlesztőinek szem előtt.

Megújul az Acrobat Reader szoftver is, a cég közleménye szerint még a héten letölthetővé válik az 5.1-es változat. Ebben először lesz lehetőség a megnyitott dokumentumot (kismértékben) módosítani: a tartalomhoz megjegyzéseket lehet fűzni. Emellett a fizetős verziókhoz hasonlóan itt is megjelennek az interaktív lehetőségek. Ezen képességeket a dokumentum elkészítője tetszés szerint ki- illetve bekapcsolhatja – attól függően, hogy mennyi szabadságot és látványt kíván a felhasználóknak engedélyezni.

McEntee elmondása szerint jelenleg több mint 400 millió Adobe olvasószoftver használatos a számítógépeken. E nagy szám mellett azonban még mindig gyakori eset, hogy az egybeintegrált rendszerekből (például a felhasználóval kapcsolatot tartó menedzsment (CRM) és a vállalati erőforrás-tervezés (ERP)) éppen a dokumentumok kezelése marad ki – így gyakran továbbra is papíralapú ezen adatok kezelése. Ezen kíván változtatni az Adobe PDF formátuma révén.

Az Adobe Document Server és az Adobe Document Server for reader Extensions várhatóan még az év vége előtt megjelenik, processzoronként 10 ezer és 75 ezer dollár közötti áron.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés