Laptop
Megjelent a NAV, NSW, Ghost 2003
A Symantec megújult víruskereső és -írtó szoftverének, a Norton Antivirusnak és a Norton SystemWorksnek 2003-as verziója már kapható, s a Norton Ghost 2003 már szintén beszerezhető.
A több újításon is átesett Norton Antivirus 2003 már kapható; korábbi hírünknek megfelelően 50 dolláros áron lehet hozzájutni (a professzionális verzió 70 dollárba kerül). Azok számára létezik olcsóbb alternatíva is, akik már rendelkeznek a szoftver korábbi változatával és erről upgrade-elni szeretnének: ez esetben az alapverzió mindössze 30, a professzionális változat pedig 40 dollárba kerül.
Ugyanakkor a Norton SystemWorks is megvásárolható már: az alapváltozat ára 70 dollár (upgrade-del 40 dollár), a professzionális verzió pedig 100 (upgrade-del csak 70) dollárba kerül. Emellett a Norton Ghost is beszerezhető: ennek ára 70 dollár, de amennyiben rendelkezünk a korábbi verzióval, akkor az upgrade révén mindössze 50 dollárt kell érte kifizetni.
Az ősz folyamán megújuló Symantec termékcsalád Norton Internet Security és Norton Personal Firewall szoftverei is nemsokára elérhetővé válnak, a magyar nyelvű változatok kiadásáról egyelőre még nem áll rendelkezésre információ.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/09/05/megjelent-a-nav-nsw-ghost-2003/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





