Laptop
DivX: hardveres támogatás a processzorokban?
Roppant népszerű a nagyon jó képminőséget relatíve kis mérettel párosító DivX kodek, főleg az új verzió megjelenése óta. Az elmúlt néhány napban pár újabb érdekesség is kiderült az 5.0-s változatról.
Jerome Rota (Gej), a DivX alkotója is csak nehezen akarta elhinni, mekkora az érdeklődés az újonnan debütált, 5.0-s verziójú videotömörítő programja iránt. Egyesek szerint a DivX 5 azt teszi a filmekkel, amit anno az MP3 tett a zenékkel: várhatóan nagy robbanás előtt áll az internetes videoanyag terjesztés.
A héten megjelent legújabb verzió sajtótájékoztatóján a 28 éves alkotó szerint két nap, azaz 48 óra alatt több mint egy millió letöltést mértek (és ebbe a nagy hírportálok gyűjtőiből indított letöltések benne sincsenek). Ráadásul mindezt úgy, hogy az árverésen kívül nem költöttek különösebben reklámra.
Maga a DivX egyébként egy fricskának indult a filmstúdiók felé, ugyanis korábban ugyanezzel a névvel futott a nagy stúdiók által meghonosítani próbált, másolásvédett videoformátum. Ebből a státusból azonban most már véglegesen kinőtt a DivX, amelyet jelez a pénzért kapható professzionális változat elkészülte is.
A DivX körül bábáskodók legfontosabb célja jelenleg az, hogy megmaradjanak az arany középúton. Ne veszítsék el népszerségüket az internetezők körében sem, de ugyanakkor a nagyobb cégek (Microsoft, RealNetworks) támogatását is igyekeznek megnyerni. Tárgyalásokat folytatnak az AMD-vel is, hogy az processzoraiban hardveres támogatást nyújtson a DivX-nek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/03/07/divx-hardveres-tamogatas-a-processzorokban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





