Connect with us

Hirdetés

technokrata

Véget ért a CD-korszak?

Laptop

Véget ért a CD-korszak?

A HP egy újítással megszabadíthat minket a sok CD közti (adat)keresés nyűgétől.

A szeptemberben meghirdetett Windows XP alapú Pavilion modellekkel a Hewlett-Packard szakított a komplett konfigurációkat CD-vel együtt szállító régi koncepcióval. Az általános eljárás eddig az volt, hogy az összerakott gép mellé mellékeltek egy (vagy több) CD-t, melyen rajta volt az összes olyan program, amely benne volt a számítógép árában, és amit még a felhasználóhoz kerülés előtt feltelepítettek (erről lehetett újraéleszteni a PC-t, ha valami komoly szoftverhiba lépett fel, vagy hardverbővítésre került sor).

Ehelyett a HP egy új megoldást eszelt ki: a számítógép merevlemezének egy, a hétköznapi felhasználó által szinte megtalálhatatlan részére rögzítette az előbb említett szükséges adatokat. Ezen a 4 GB-os partíción így gyakorlatilag minden és mindig együtt van, nem kell többé több korongról összehalászgatni a szükséges állományokat (és nem utolsósorban gyorsabb is, mint a CD-ről való telepítgetés). Az úgynevezett nulla tudást igénylő (Zero-Knowledge) biztonsági eszközök egyelőre csak Észak-Amerikában érhetők el.

Ennek ellenére most forgalomba került egy kiegészítő lemez (melyet körülbelül 10 dollárért vásárolhat meg egy Pavilion tulajdonos), melynek oka az új PC tulajdonosok ódzkodása a szokatlan szolgáltatástól. Két oka is van a merevlemezen tárolt biztonsági adatoktól való berzenkedésnek: egyrészt ha a winchester tönkremegy vagy lecserélésre kerül, akkor odaveszik ez az adatállomány, másrészt pedig azt tapasztalta a HP, hogy az embereket megnyugtatja ezen adatok kézzelfogható (CD-s) jelenléte.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés