Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nintendo: európai GameCube megjelenési dátum, csökkenő Game Boy Advance árak

Laptop

Nintendo: európai GameCube megjelenési dátum, csökkenő Game Boy Advance árak

Az ismert japán videójáték-gyáros bejelentette a GameCube konzol európai megjelenésének dátumát, valamint azt is, hogy február 1-től közel 20 százalékkal csökkenti a hordozható Game Boy Advance játékgép árát is.

A Nintendo bejelentése szerint a GameCube Európában május 3-ától lesz megvásárolható, ára pedig 250 euró lesz (körülbelül 215 dollár, az USA-ban a konzol 200 dollárba kerül). A fenti dátum előtt piacra fog kerülni a konzol egyik konkurense, a Microsoft Xbox is, amelynek piaci bevezetését március 14-re tűzték ki. Az izmosabb hardvert tartalmazó Xbox azonban jóval drágább lesz a Nintendo konzolnál, ugyanis horribilis összeget, 479 eurót kell majd kifizetni érte (ez nagyjából 413 dollárnak felel meg, míg az amerikai piacon 300 dollárért kínálják a terméket).

A harmadik vetélytárs, a Sony PlayStation2 2000. novembere óta kapható az öreg kontinensen, ára pedig 300-310 euró körül van. A Nintendo egyébként a piaci bevezetés napján 500 ezer darab GameCube-ot szeretne elérhetővé tenni a boltokban, a géphez pedig 20-féle játék lesz kapható.

A konzolgyáros mai másik fontos bejelentése a Game Boy Advance hordozható játékgép árának csökkentése. A GBA árát február 1-től Japánban 9800 jenről 8800 jenre, az Egyesült Államokban 99,95 dollárról 79,95 dollárra, Európában pedig 129-ről 99 euróra csökkenti az eladás élénkítése érdekében.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés