Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az Intel B terve

Laptop

Az Intel B terve

Az Itanium processzorok sikertelenségük miatt kihalnak?

Arra az esetre készült egy alternatív megoldás, ha bekövetkezne az AMD Hammer processzorok komoly megerősödése. Ugyanis a Hammer (SledgeHammer, ClawHammer), amelyet elsősorban nagyteljesítményű munkaállomásokba, valamint kisebb szerverekbe szántak készítői, előreláthatólag jóval nagyobb sikert könyvelhet majd el, mint az Intel Itanium processzorcsalád.

Az Intel B terve akkor kezdett el körvonalazódni, mikor napvilágot láttak az AMD Hammer processzorok részletes adatai. Ezek alapján kifejlesztettek a Hammerben alkalmazott technológiával kompatibilis, és közel azonos megoldást melynek fedőneve „Yamhill Technology”. Lényegében egy 32 bites processzor 64 bites ki/be kapcsolható utasításkészlettel ellátva. Már ennek a CPU-nak is megvan a neve: Prescott.

Mint látszik, az Intel minden eshetőségre felkészült. Valószínűleg egyébként ehhez a B tervhez kell majd folyamodniuk, ugyanis az Itanium sikertelensége még az előrelátottakat is felülmúlja, míg a Hammer fogadtatása igen kedvező.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/01/25/az-intel-b-terve/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés